Ha senkid sincsen

Ha senkid sincsen


Egyedül vagyok,
Egy átkozott szóért
Pusztába kiáltok.

Hogy miért e fájdalom...
Nincsen kinek mondani,
Hát versekbe dalolom.

Nincs anyám, se barátom,
Asszonyom sincs nekem,
Egyedül vagyok a világon.

Nincs senkim, se vigaszom,
Csak egy rongyos dal szívemben,
Érte az éjszakát virrasztom.

Barátom csupán e dalom,
Szabad gondolat a vigasz
S minden más, egy merő fájdalom.

Aki van hű asszonyom,
Az mindig kitart, el nem hagy:
Elűzhetetlen, keserű sorsom.

Reményem csendben megkopott
Ott, hol szívem érte szakadón
Mindhiába, mindhiába zokogott.

Kérő kéznek szívem mindhiába adtam,
Mert láttam tétova, merengő kezet
S szívemet szédülten, lába elé zuhantan.

Magam vagyok, senkim sincsen,
Ha volt is talán valaha,
Elhagyott már rég az Isten.

Budapest, 1998.február 17.