Álom

Álom


Az éjszaka enyhíti magányos ifjú fájdalmát,
Megnyeri kedvese szíve birodalmát.
Szomjas ajkára csókokat szűlnek az esti csillagok,
Elillannak szívéből szomorú, magányos napok.
Ölel s csókol, míg békésen szendereg,
Hűtlen kedvese, most viszont szeret.
De a hold lassacskán fáradtan ledől
S kopott fények szivárognak az ébredő nap felől.
Ó, te szegény, öleld hát szorosan kedvesed,
Öleld, öleld, amíg csak teheted!
Mert álmodat ellopja hajnali-fénysereg
S elmegy a sötéttel kedvesed.




Budapest, 1991 junius 28.