Évámhoz

Évámhoz

Görnyedten hordják zsákjukban,
Apró, kis percek fáradhatatlan
Az időt, mint örökségüket,
S a múló idő oly hallgatag és süket.

Hullik szédülten szelíd fák levele
S a bukó nyár búsan sírja bele,
A hideg ég múló nyári kékjét,
Csendben szitálja ősz, az est sötétjét.

Borongón, zaklatott, szelíd szívvel
Gondolok Istenre erős, nagy hittel.
Merengek szirmok színes illatán
S verseimen: lelkem zengő lantján.

Szívem, mint tétova szerelmes diák,
Felsírnak benne régi, bús melódiák
S képzetem ringatja beteg lelkemet
Elhozza vigaszra távoli kedvesemet.

Már látom szép Évám angyal arcát,
Ajkamon érzem duzzadó, illatos ajkát
Szomjas ajkam önfeledten gagyog,
Szívem hevesen lüktet s felragyog.

Hulló szirmok szerelmet kergetnek,
Kedvesem csókja otthon vár engemet.
Szelídül, megszépül a rút világ
S kinyílik szívemben ezer szép virág.


Franciaország, Calais(Kalé) 2007.november 13.