21 sor

21 sor

A múltból már nem őrzök semmit sem:
Asszonyt, Ölelést, Csókot, Mámort, Verset sem,
Csak bort s bút, mindent eltemettem egy éjben,
Törött szívem szomorú, csendes kertjében.
Nem őrzök áhított, ígért, kért kezet,
Hibát, vitát, erényt s kósza vétkeket.
Csak én maradtam s a vágyam, minden elmult
S egy éjben az utolsó könnycsepp is lehullt.
Kerge álmokat, ábrándos perceket feledtem én,
Nagy Szerelmi csaták vesztes Szent mezején,
Hol törött szívem szegett fejjel szedegettem,
Eldőlt büszkeséggel szerettem, sírtam vagy nevettem.
Adtam a költő lelkét s csak testét ölelték,
A szépet nem ismerők a verset benne megölték,
De szívem titkon verseim gyászolója, el nem ejti,
Mint anya, ki gyermekét óvni sosem felejti.
A költő most feltámad, újra éled,
Csóktól, Mámortól, Haláltól sem félek.
Akárcsak egy Csók legyen, de a legszebb,
Minden más csóknál édesebb a legszentebb,
Bár tudom szívem szegény újra megszakad,
Egy asszonyt szeret, kit szeretnem nem szabad.


Budapest, 2006.január 22.