Egy eltévedt emlék

Egy eltévedt emlék

A vén utcákat járom.
Lopva, félve nézem múltam,
Mintha követne bús fájdalom:
Asszony emlékem mibe szédülten hulltam,

Néha hátra kapom bús fejemet:
Mintha Falona állna ott?
Fürkészve nézne engemet,
Szíve fájón meg-meg dobog.

"Szeret vagy már nem szeret"?
Kérdi s hosszú sóhaja szívemig száll.
Mert ő még hevülten szeret
S megbocsájtó ölelésre vár.

Nézek jobbra, nézek balra,
Hogy szívem hangját elmondjam Neki,
De nem látom sehol s meg nem tudja,
Hogy képtelen vagyok őt nem szeretni.

Megállok fáradtan egy utcánál,
Egy eltévedt, zaklatott emlék még
Búsan és riadtan itt járkál:
Őt vártam itt, nem is olyan rég.

Jött is gyorsan kocsiján,
Lámpája türelmetlen rám villogott:
Jövök hozzád, sietek drágám,
-Ölelt, csókolt- kicsikém, már itt vagyok

Ó, Ferdinánd_híd, hozd el újra nekem,
Villogjon türelmetlen lámpája,
Vakítsa meg fénye két szemem
S ne csak illúzió rút árnya!

Lehet-e rajtam kívül Neki vigasz,
Miért nem hozzák el a napok,
Lehet-e s, hogyan lehet az,
Hogy ily bús-magányos és csalódott vagyok?

Budapest, 1998 április 18.