Elégia

Elégia


E szív nem az enyém, nem is akarom,
Fáj akkor is, ha nincsen semmi bajom!
Isten tömte tele világfájdalommal
S vaksötétben adta, nem szánó adakozással,
Ezt az átkozottat, visszavehetetlen
S csak ennyit mondott: "Isten éltessen".
S benne az élet tétova: meg-meg áll
Vagy heves dobbanással ront nekem a halál.
Ó, te lüktető kínom, százszor törted szívem már
S mégis mind százszor elkerült a halál.
lehetne édes megváltó. Vagy tán mostoha?
Barát vagy apám, hisz egyik sem volt soha.
Lehetne hűvös ajkú, csókos szerető,
Csókban ravasz hódító, életet szedő.
Nem siettettem, nem is várom,
Csak lassacskán elviszi összes szép álmom.
Fájna a halál, de te jobban fájsz élet
S mindennél jobban fáj, hogy nem szeretlek téged.


Budapest, 1997.július 04.