Magányos órák
Halkan motoz köröttem az este
S tompa fényben sötétül.
Szelíden lebben lengő árnyak teste
S egyszerű szépségével kedvemen megül.
Éji lámpám fénye vidáman derül
S hallom halk neszét pajkos nevetéssel,
Ahogy asztalomon omoltan elterül
S majd a szőnyegen pattan széjjel.
Magamban búsan elmerengve,
Halk zenékre, lágyan felsíró melódiákra gondolok
S arca szelíden lebben méla képzetembe
S vágyakozó szívem csendben felzokog.
Hirtelen halál szalad át agyamon...
De anyámra gondolok s gyermekeimre,
Kiket szeretek s kik szeretnek nagyon
És szomorú fejem riadtan bújik tenyereimbe.
Budapest, 1997.szeptember 20.
2009. május 24., vasárnap
Ma különb vagyok
Ma különb vagyok
Általatok nagy leszek
Gyémántos Falona zsoltárok.
Búsan, fájón, de égig emeltek,
Bár szívemet halálba tapossátok.
De szép Falona zsoltárt írtam Ma!
Akárcsak magam: szép és jó.
Különb, mit ezer hazug Ima:
Bús remek: "semmire való".
De én Ma különb s jobb vagyok,
Nálad is gyémántos Falona zsoltár,
Különb, mint minden Élő és Halott
S "te falona", maradsz az, aki voltál.
Jobb s különb vagyok Ma
S, hogy ne hozzon különbet a holnap,
Számra nem ferdül konok Ima.
Elvitt már mindent tőlem a tegnap.
Ma különbül Élek vagy Halok,
Mert ember nincs ily jó, mint Én
S mert Istentelenül magam vagyok,
A föld elátkozott, meddő ölén.
Budapest, 1998. április 18.
Általatok nagy leszek
Gyémántos Falona zsoltárok.
Búsan, fájón, de égig emeltek,
Bár szívemet halálba tapossátok.
De szép Falona zsoltárt írtam Ma!
Akárcsak magam: szép és jó.
Különb, mit ezer hazug Ima:
Bús remek: "semmire való".
De én Ma különb s jobb vagyok,
Nálad is gyémántos Falona zsoltár,
Különb, mint minden Élő és Halott
S "te falona", maradsz az, aki voltál.
Jobb s különb vagyok Ma
S, hogy ne hozzon különbet a holnap,
Számra nem ferdül konok Ima.
Elvitt már mindent tőlem a tegnap.
Ma különbül Élek vagy Halok,
Mert ember nincs ily jó, mint Én
S mert Istentelenül magam vagyok,
A föld elátkozott, meddő ölén.
Budapest, 1998. április 18.
Lidérc
Lidérc
Szinte sosem álmodom,
Mégis üldöz egy rémisztő álom:
Egy üres szobában, mely hófehér,
Lassan megyek egy koporsó felé.
Nagy némaságban csak félő szívemnek
Zúgó harang dobbanása, töri a síri csendet.
A koporsó felé húznak túlvilági kezek,
Egy halottat most, meg kell, hogy nézzek.
Megyek halkan, remegve, nincs semmi nesz.
Ki a halott s, ha felkel, jaj, mi lesz?
S már ott állok bénulttá meredten,
A koporsóban kelthetetlen, én fekszem.
Budapest, 1997.július 07.
Szinte sosem álmodom,
Mégis üldöz egy rémisztő álom:
Egy üres szobában, mely hófehér,
Lassan megyek egy koporsó felé.
Nagy némaságban csak félő szívemnek
Zúgó harang dobbanása, töri a síri csendet.
A koporsó felé húznak túlvilági kezek,
Egy halottat most, meg kell, hogy nézzek.
Megyek halkan, remegve, nincs semmi nesz.
Ki a halott s, ha felkel, jaj, mi lesz?
S már ott állok bénulttá meredten,
A koporsóban kelthetetlen, én fekszem.
Budapest, 1997.július 07.
Legyen az embernek…
Legyen az embernek…
Legyen az embernek szerelmes párja,
Boldog lesz attól élete árja
S, ha pénze is van s nem veri fogát,
Élvezni fogja a mennyek országát.
Hát kell is ily társ, na meg a pénz is,
Csak ne legyen egyik sem hamis.
Budapest, 1994.szeptember 27.
Legyen az embernek szerelmes párja,
Boldog lesz attól élete árja
S, ha pénze is van s nem veri fogát,
Élvezni fogja a mennyek országát.
Hát kell is ily társ, na meg a pénz is,
Csak ne legyen egyik sem hamis.
Budapest, 1994.szeptember 27.
Horátiusi só
Horátiusi só
(Falonához)
Neved cicoráz szívem dalán,
Sötét fátum gála oldalán.
Minden fávor elbukott azzal,
Hogy szívem hiába marasztal,
E vers is talán csak dibdábság,
Jó talán, mint egy másság.
Neked Plutus az urad
És szklávja vagy te magad,
Eltép mindent az abszentáció,
De nincs bennem iránta apmirátió.
Versem kissé alumen s impertinens,
Olyan neked, mint: fekete kontinens.
Tudni vágyod, mit rejt e dal,
Kiváncsiság bizony furdal,
De hát kevés az, mi van,
Több kéne, de nem fogan.
Csak Plutus csillogás sok legyen,
Nem baj az, ha esztelen,
Mert ha márkás az és ékszeres,
Hiszi azt, hogy attól ész-szeres.
E carmen hej, mit rejteget...
Téged begyez, ábredita fejteget.
Látsd , elfogyott a grácia,
Mit mondhatnék még... adiem Ica.
Budapest, 1998.május 08.
(Falonához)
Neved cicoráz szívem dalán,
Sötét fátum gála oldalán.
Minden fávor elbukott azzal,
Hogy szívem hiába marasztal,
E vers is talán csak dibdábság,
Jó talán, mint egy másság.
Neked Plutus az urad
És szklávja vagy te magad,
Eltép mindent az abszentáció,
De nincs bennem iránta apmirátió.
Versem kissé alumen s impertinens,
Olyan neked, mint: fekete kontinens.
Tudni vágyod, mit rejt e dal,
Kiváncsiság bizony furdal,
De hát kevés az, mi van,
Több kéne, de nem fogan.
Csak Plutus csillogás sok legyen,
Nem baj az, ha esztelen,
Mert ha márkás az és ékszeres,
Hiszi azt, hogy attól ész-szeres.
E carmen hej, mit rejteget...
Téged begyez, ábredita fejteget.
Látsd , elfogyott a grácia,
Mit mondhatnék még... adiem Ica.
Budapest, 1998.május 08.
Ha senkid sincsen
Ha senkid sincsen
Egyedül vagyok,
Egy átkozott szóért
Pusztába kiáltok.
Hogy miért e fájdalom...
Nincsen kinek mondani,
Hát versekbe dalolom.
Nincs anyám, se barátom,
Asszonyom sincs nekem,
Egyedül vagyok a világon.
Nincs senkim, se vigaszom,
Csak egy rongyos dal szívemben,
Érte az éjszakát virrasztom.
Barátom csupán e dalom,
Szabad gondolat a vigasz
S minden más, egy merő fájdalom.
Aki van hű asszonyom,
Az mindig kitart, el nem hagy:
Elűzhetetlen, keserű sorsom.
Reményem csendben megkopott
Ott, hol szívem érte szakadón
Mindhiába, mindhiába zokogott.
Kérő kéznek szívem mindhiába adtam,
Mert láttam tétova, merengő kezet
S szívemet szédülten, lába elé zuhantan.
Magam vagyok, senkim sincsen,
Ha volt is talán valaha,
Elhagyott már rég az Isten.
Budapest, 1998.február 17.
Egyedül vagyok,
Egy átkozott szóért
Pusztába kiáltok.
Hogy miért e fájdalom...
Nincsen kinek mondani,
Hát versekbe dalolom.
Nincs anyám, se barátom,
Asszonyom sincs nekem,
Egyedül vagyok a világon.
Nincs senkim, se vigaszom,
Csak egy rongyos dal szívemben,
Érte az éjszakát virrasztom.
Barátom csupán e dalom,
Szabad gondolat a vigasz
S minden más, egy merő fájdalom.
Aki van hű asszonyom,
Az mindig kitart, el nem hagy:
Elűzhetetlen, keserű sorsom.
Reményem csendben megkopott
Ott, hol szívem érte szakadón
Mindhiába, mindhiába zokogott.
Kérő kéznek szívem mindhiába adtam,
Mert láttam tétova, merengő kezet
S szívemet szédülten, lába elé zuhantan.
Magam vagyok, senkim sincsen,
Ha volt is talán valaha,
Elhagyott már rég az Isten.
Budapest, 1998.február 17.
Hazug percek
Hazug percek
Ó, hányszor búsultam el magamat
Az Élet sötét, zord oldalán,
Nagy-boldog, apró percekért,
Eltört órák csendes halmán.
Százszor ásták meg síromat
S százszor haltam már meg,
Jó szívem zuhanása láttán,
Melyből kivéreztek karcsú remények.
Az órák morzsa osztó oldalán,
Félig csókolt csókok: kis Élet kegyek,
Ó, csak tétován jöttek hozzám,
Eltévedt árva, kis perc-dedek.
Hazug, áltató, gonosz kicsik,
Falonát és oltárt kínáltatok
S örömeimnek titokban állt,
Száz rút halál általatok!
Vagy Falona csak hiúságát kényeztette
S holt lelkemnek Ő a szülő anyja,
Áltatás volt csókja, édes ölelése?
Én hittem szerelmét s lám, csak hazudta.
Budapest, 1998. április 26.
Ó, hányszor búsultam el magamat
Az Élet sötét, zord oldalán,
Nagy-boldog, apró percekért,
Eltört órák csendes halmán.
Százszor ásták meg síromat
S százszor haltam már meg,
Jó szívem zuhanása láttán,
Melyből kivéreztek karcsú remények.
Az órák morzsa osztó oldalán,
Félig csókolt csókok: kis Élet kegyek,
Ó, csak tétován jöttek hozzám,
Eltévedt árva, kis perc-dedek.
Hazug, áltató, gonosz kicsik,
Falonát és oltárt kínáltatok
S örömeimnek titokban állt,
Száz rút halál általatok!
Vagy Falona csak hiúságát kényeztette
S holt lelkemnek Ő a szülő anyja,
Áltatás volt csókja, édes ölelése?
Én hittem szerelmét s lám, csak hazudta.
Budapest, 1998. április 26.
Ha senkid sincsen
Ha senkid sincsen
Egyedül vagyok,
Egy átkozott szóért
Pusztába kiáltok.
Hogy miért e fájdalom...
Nincs kinek mondani,
Hát versbe dalolom.
Nincs anyám, se barátom,
Asszonyom sincs nekem,
Egyedül vagyok a világon.
Nincs senkim, se vigaszom,
Csak egy rongyos dal szívemben,
Érte az éjszakát virrasztom.
Barátom csupán e dalom,
Szabad gondolat a vigasz
S minden más, egy merő fájdalom.
Aki van hű asszonyom,
Az mindig kitart, el nem hagy:
Elűzhetetlen, keserű sorsom.
Reményem csendben megkopott,
Ott, hol szívem érte szakadón
Mindhiába, mindhiába zokogott.
Kérő kéznek szívem mindhiába adtam,
Mert láttam tétova, merengő kezet
S szívemet szédülten, lába elé zuhantan.
Magam vagyok, senkim sincsen,
Ha volt is talán valaha,
Elhagyott már rég az Isten.
Budapest, 1998.február 17.
Egyedül vagyok,
Egy átkozott szóért
Pusztába kiáltok.
Hogy miért e fájdalom...
Nincs kinek mondani,
Hát versbe dalolom.
Nincs anyám, se barátom,
Asszonyom sincs nekem,
Egyedül vagyok a világon.
Nincs senkim, se vigaszom,
Csak egy rongyos dal szívemben,
Érte az éjszakát virrasztom.
Barátom csupán e dalom,
Szabad gondolat a vigasz
S minden más, egy merő fájdalom.
Aki van hű asszonyom,
Az mindig kitart, el nem hagy:
Elűzhetetlen, keserű sorsom.
Reményem csendben megkopott,
Ott, hol szívem érte szakadón
Mindhiába, mindhiába zokogott.
Kérő kéznek szívem mindhiába adtam,
Mert láttam tétova, merengő kezet
S szívemet szédülten, lába elé zuhantan.
Magam vagyok, senkim sincsen,
Ha volt is talán valaha,
Elhagyott már rég az Isten.
Budapest, 1998.február 17.
Ha nem vagy velem
Ha nem vagy velem
Utcalámpák világítják az estet,
Valahol egy zongora sír bús szonettet,
Valahol egy kacaj szállt el,
Valahol valaki forrón ölel…
Szorgos manók álmokat hintenek szét,
Álomra zárják gyermekek szemét.
Magányos, süket éjszakában,
Ébren álmodom a kis szobában:
Szívemben érzem a szívverésed,
Testemen becéző, forró ölelésed,
Lelkemben szavad lobogó tüzét,
Égő ajkadnak mámorító ízét
És szívemen kínzó vágy kopog
S szerelmes lelkem csendben felzokog.
Budapest, 1999.június
Utcalámpák világítják az estet,
Valahol egy zongora sír bús szonettet,
Valahol egy kacaj szállt el,
Valahol valaki forrón ölel…
Szorgos manók álmokat hintenek szét,
Álomra zárják gyermekek szemét.
Magányos, süket éjszakában,
Ébren álmodom a kis szobában:
Szívemben érzem a szívverésed,
Testemen becéző, forró ölelésed,
Lelkemben szavad lobogó tüzét,
Égő ajkadnak mámorító ízét
És szívemen kínzó vágy kopog
S szerelmes lelkem csendben felzokog.
Budapest, 1999.június
Ha bűn is mindegy
Ha bűn is mindegy
Bűn-e az, ha ajakunk csókra vágyik
S nem kímél becéző szám, ha látlak?
Vérem égeti testem, úgy kívánlak :
Néha jutunk csak el az éjszakáig-.
Két szív követelőn a másikért ver…
Csókunk bűn, mit nagy szenvedély ránk hozott,
Melytől e két hús-vér test oly boldogok?
S e szent dobbanásban, egymásra lel.
Bűn, hogy remegve szánk egymásra talál,
Tested simogatni vágyják e kezek?
Hát legyen, akár örökre vétkezek
S vagy jöhet reám bármily, rút halál!
Ha bűn ez, hát minden, mi szép, minden az:
A csókoknak vonzó, nagy-nagy ereje,
Iránta szívünk gyengéd, gyengesége
S minden más, csupán keserű vigasz.
E boldogság oly szép s tiszta öröm,
Testünkben s lelkünkben mindent áthat,
Mert ez szerelem s minket nem áltat,
De ha bűn, akár mindegy, én köszönöm.
Budapest, 1996.november 14.
Bűn-e az, ha ajakunk csókra vágyik
S nem kímél becéző szám, ha látlak?
Vérem égeti testem, úgy kívánlak :
Néha jutunk csak el az éjszakáig-.
Két szív követelőn a másikért ver…
Csókunk bűn, mit nagy szenvedély ránk hozott,
Melytől e két hús-vér test oly boldogok?
S e szent dobbanásban, egymásra lel.
Bűn, hogy remegve szánk egymásra talál,
Tested simogatni vágyják e kezek?
Hát legyen, akár örökre vétkezek
S vagy jöhet reám bármily, rút halál!
Ha bűn ez, hát minden, mi szép, minden az:
A csókoknak vonzó, nagy-nagy ereje,
Iránta szívünk gyengéd, gyengesége
S minden más, csupán keserű vigasz.
E boldogság oly szép s tiszta öröm,
Testünkben s lelkünkben mindent áthat,
Mert ez szerelem s minket nem áltat,
De ha bűn, akár mindegy, én köszönöm.
Budapest, 1996.november 14.
Ha bántalak
Ha bántalak
Ha bánt szavam
Cinikus beszéde...
S szánom magam,
Téged kissé lenézve.
Nem bánva semmit sem,
Egy vállrántásom küld el,
Dacolva hevesen
Meg-meg álló szívemmel.
Ha lehülyézlek
S utat mutatok
S úgy látod már nem nézlek,
Pedig titkon szemedben kutatok…
Míg bántani akarlak
S szóval elfojtom szavad,
Addig mindig akarlak
És szívem százszor szakad.
Ha gúnyosan nevetlek,
Ha küldelek s, ha hagyom,
Te ölelj és csókolj, mert szeretlek,
Csak valami fáj nagyon!
Budapest, 1998.február 15.
Ha bánt szavam
Cinikus beszéde...
S szánom magam,
Téged kissé lenézve.
Nem bánva semmit sem,
Egy vállrántásom küld el,
Dacolva hevesen
Meg-meg álló szívemmel.
Ha lehülyézlek
S utat mutatok
S úgy látod már nem nézlek,
Pedig titkon szemedben kutatok…
Míg bántani akarlak
S szóval elfojtom szavad,
Addig mindig akarlak
És szívem százszor szakad.
Ha gúnyosan nevetlek,
Ha küldelek s, ha hagyom,
Te ölelj és csókolj, mert szeretlek,
Csak valami fáj nagyon!
Budapest, 1998.február 15.
Gyönyörű éjszaka volt
Gyönyörű éjszaka volt
Gyönyörű éjszaka volt,
Száz csillag lágyan dalolt,
Aranyban ragyogott az ég,
Szebben, igazabban, soha még.
Gyönyörű éjszaka volt.
Száz, százszor-szép vers várt születésre,
Száz álom fogant minden ölelésre:
Szerelem, Oltár, örök együttlét,
Átéltük az álmok édenét.
Gyönyörű éjszaka volt.
Reggelre száz csillag szédülten lehullt,
A Balaton vizén üres csónakként lebeg a múlt,
Száz beteg álom lelkemben sírt ás
S a legszebb versek, magukat halálba sírták.
Már nem tudom, milyen éjszaka volt...
Jóságos szívemet elejtette,
Kicsalta egy asszony forró ölelése,
De sok volt belőle, reggelre megunta,
Egy kecses mozdulattal, szívemet, félre rúgta.
Hazug, hazug egy éjszaka volt.
Budapest, 1999. január 22.
Gyönyörű éjszaka volt,
Száz csillag lágyan dalolt,
Aranyban ragyogott az ég,
Szebben, igazabban, soha még.
Gyönyörű éjszaka volt.
Száz, százszor-szép vers várt születésre,
Száz álom fogant minden ölelésre:
Szerelem, Oltár, örök együttlét,
Átéltük az álmok édenét.
Gyönyörű éjszaka volt.
Reggelre száz csillag szédülten lehullt,
A Balaton vizén üres csónakként lebeg a múlt,
Száz beteg álom lelkemben sírt ás
S a legszebb versek, magukat halálba sírták.
Már nem tudom, milyen éjszaka volt...
Jóságos szívemet elejtette,
Kicsalta egy asszony forró ölelése,
De sok volt belőle, reggelre megunta,
Egy kecses mozdulattal, szívemet, félre rúgta.
Hazug, hazug egy éjszaka volt.
Budapest, 1999. január 22.
Gyónás
Gyónás
Itt a nagy gyónás szent ideje,
Meggyónok mindent, meg nem bántan,
Legyen benned papoknak ereje.
Bűnöm, hogy szemeid megláttam.
Itt a nagy gyónás szent ideje,
Hogy valaha szerettem, tagadom.
Te szavad jobban kell, mint papoknak kenyere,
Istenemet, múltamat, eszméimet eldobom.
Itt a nagy gyónás szent ideje,
Szívem Érted szeretni van,
Magának önzőn s örökké szeretne
És vágyam szüntelen fogan.
Itt a nagy gyónás szent ideje,
Az én bűnöm minden bűnnél tízszeres,
Rendíthetetlen e kebel ereje,
Dobbanása súgja: sze-ress, sze-ress!
Adj áldást, mit papok tagadnának:
Kéj-lihegést, szentség törésével,
Édes mérget, testiséget tagadó mivoltjának,
Oldozz fel tested bűnös örömével!
Budapest, 1997.július 22.
Itt a nagy gyónás szent ideje,
Meggyónok mindent, meg nem bántan,
Legyen benned papoknak ereje.
Bűnöm, hogy szemeid megláttam.
Itt a nagy gyónás szent ideje,
Hogy valaha szerettem, tagadom.
Te szavad jobban kell, mint papoknak kenyere,
Istenemet, múltamat, eszméimet eldobom.
Itt a nagy gyónás szent ideje,
Szívem Érted szeretni van,
Magának önzőn s örökké szeretne
És vágyam szüntelen fogan.
Itt a nagy gyónás szent ideje,
Az én bűnöm minden bűnnél tízszeres,
Rendíthetetlen e kebel ereje,
Dobbanása súgja: sze-ress, sze-ress!
Adj áldást, mit papok tagadnának:
Kéj-lihegést, szentség törésével,
Édes mérget, testiséget tagadó mivoltjának,
Oldozz fel tested bűnös örömével!
Budapest, 1997.július 22.
Gyermekkor
Gyermekkor
Fákkal és bokrokkal nőttem,
Hulló virágokkal sírtam,
Eső-csillagokkal szédültem, hulltam.
Gázoltam hűs patakokban
S riogattam fácánokat,
A lengő derekú, kenyér magvú mezőkön.
Szedtem a rét virágait
Édes, jó anyám örömére.
Borongtam ősi, ősz szelekkel,
Rideg tájakon, meleg szívvel,
Nagyokat dobbantva ugrattam,
Nagy szemű, riadt békákat,
Fűszállal fogtam tücsköket.
Taposva hajtottam fűben
Az ugráló szöcske-nyájat,
Ugráltam pajkosan szalmakazlakon.
Feküdtem a virágos réten
S olvastam képeket az égen.
Így éltem gondtalan, édes szabadon,
De megjött az első leány,
Ki hozott szerelmet, ölelést
S magával vitte édes gyermekkorom
És rám hagyta az átkot, a vágyat és a bút.
Budapest, 1997.augusztus 29.
Fákkal és bokrokkal nőttem,
Hulló virágokkal sírtam,
Eső-csillagokkal szédültem, hulltam.
Gázoltam hűs patakokban
S riogattam fácánokat,
A lengő derekú, kenyér magvú mezőkön.
Szedtem a rét virágait
Édes, jó anyám örömére.
Borongtam ősi, ősz szelekkel,
Rideg tájakon, meleg szívvel,
Nagyokat dobbantva ugrattam,
Nagy szemű, riadt békákat,
Fűszállal fogtam tücsköket.
Taposva hajtottam fűben
Az ugráló szöcske-nyájat,
Ugráltam pajkosan szalmakazlakon.
Feküdtem a virágos réten
S olvastam képeket az égen.
Így éltem gondtalan, édes szabadon,
De megjött az első leány,
Ki hozott szerelmet, ölelést
S magával vitte édes gyermekkorom
És rám hagyta az átkot, a vágyat és a bút.
Budapest, 1997.augusztus 29.
Grapsa
Grapsa
Mit súghat a szív, ha nagyot dobban,
Mit dédelget a lélek mindennél jobban
S a vérem oly hevesen miért szalad,
Mikor látni enged egy boldog pillanat
S, ha nem, miért vagyok oly dúltan
S, ha mégis, mitől oly bódultan?
Miért van, hogy minden estem,
Oly búsan rejti szívem s testem?
Mi szüli sok kopott, bús dalom
Melybe csordul e gyötört fájdalom?
Mely pihenni egy percet sem akar.
Szerelem vagy átok, mit szívem kitakar?
Miért epedek lenyűgöző lényed után
S én balga miért kérlek ily bután?
Hogy a jó szavakat nem lelem,
Melyek összekötnének Téged velem.
S tán hiába e szilaj, mámoros viadal
S hiába megannyi bús, beteg dal,
Ha nem nyernek meg sem tegnap sem ma,
Feszülhet számon ezer keserű Ima.
Ha szívedet nem nyitja meg énekem:
Emléked fájdalom s örök vigasz lesz nekem.
Budapest, 2001. december 28.
Mit súghat a szív, ha nagyot dobban,
Mit dédelget a lélek mindennél jobban
S a vérem oly hevesen miért szalad,
Mikor látni enged egy boldog pillanat
S, ha nem, miért vagyok oly dúltan
S, ha mégis, mitől oly bódultan?
Miért van, hogy minden estem,
Oly búsan rejti szívem s testem?
Mi szüli sok kopott, bús dalom
Melybe csordul e gyötört fájdalom?
Mely pihenni egy percet sem akar.
Szerelem vagy átok, mit szívem kitakar?
Miért epedek lenyűgöző lényed után
S én balga miért kérlek ily bután?
Hogy a jó szavakat nem lelem,
Melyek összekötnének Téged velem.
S tán hiába e szilaj, mámoros viadal
S hiába megannyi bús, beteg dal,
Ha nem nyernek meg sem tegnap sem ma,
Feszülhet számon ezer keserű Ima.
Ha szívedet nem nyitja meg énekem:
Emléked fájdalom s örök vigasz lesz nekem.
Budapest, 2001. december 28.
Falonához
Falonához
Lassan leszállt az éj,
Az alkony fáradtan belehullt
S vele száll, letűnik a múlt.
Mint mindig Falonára gondolok,
Emlékén tört fény mereng…
És sírásra ferdült ajkam megremeg.
Emlékszem, hogy láttam Őt:
Szívében láttam derülni a Fényt
S már szemében foszladozni a Reményt.
Lelkem békés honát Falonában
Kutattam, töretlent kerestem
És síró szelekben, rá törten leltem.
Megböknek sötét, őszi neszek
S dermedt szívem a csendes éjben,
Elpihen a sötétség végtelenjében.
Budapest, 1998.augusztus 24.
Lassan leszállt az éj,
Az alkony fáradtan belehullt
S vele száll, letűnik a múlt.
Mint mindig Falonára gondolok,
Emlékén tört fény mereng…
És sírásra ferdült ajkam megremeg.
Emlékszem, hogy láttam Őt:
Szívében láttam derülni a Fényt
S már szemében foszladozni a Reményt.
Lelkem békés honát Falonában
Kutattam, töretlent kerestem
És síró szelekben, rá törten leltem.
Megböknek sötét, őszi neszek
S dermedt szívem a csendes éjben,
Elpihen a sötétség végtelenjében.
Budapest, 1998.augusztus 24.
Ezerszer elsiratott boldog órák
Ezerszer elsiratott boldog órák
Ezerszer elsiratott boldog órák,
Miket vágyón Vele töltöttem,
Ti, kik szívemből ki tépitek a nótát,
Mindazt, amit Róla költöttem....
Hozzátok szól most e dal,
Hogy perceitek ily naggyá nőttek, köszönöm.
S, hogy magába ölelt veletek sok szerelmi viadal,
Melyek emlékeit szelíden versekbe öntöm.
Köszönöm vággyal s kéjjel adott kegyetek
S, hogy mindezt meghagytátok még nekem,
De kérlek még mellettem legyetek
S ne csak elsírt, titkos éjeken.
Ti tudjátok, hogy Érte s értetek,
Mennyi keserű könnyem hullt,
Mert szívemből minden mást kitéptetek,
Azóta üldöz, néhány, boldog óra múlt.
Ezerszer el siratott boldog órák,
Tit tudjátok, mennyire szeretem,
Ne hagyjátok tovább sírni a nótát,
Hozzátok hát Őt, vissza nekem.
Budapest, 1998.február 19.
Ezerszer elsiratott boldog órák,
Miket vágyón Vele töltöttem,
Ti, kik szívemből ki tépitek a nótát,
Mindazt, amit Róla költöttem....
Hozzátok szól most e dal,
Hogy perceitek ily naggyá nőttek, köszönöm.
S, hogy magába ölelt veletek sok szerelmi viadal,
Melyek emlékeit szelíden versekbe öntöm.
Köszönöm vággyal s kéjjel adott kegyetek
S, hogy mindezt meghagytátok még nekem,
De kérlek még mellettem legyetek
S ne csak elsírt, titkos éjeken.
Ti tudjátok, hogy Érte s értetek,
Mennyi keserű könnyem hullt,
Mert szívemből minden mást kitéptetek,
Azóta üldöz, néhány, boldog óra múlt.
Ezerszer el siratott boldog órák,
Tit tudjátok, mennyire szeretem,
Ne hagyjátok tovább sírni a nótát,
Hozzátok hát Őt, vissza nekem.
Budapest, 1998.február 19.
És mégis...
És mégis...
Te voltál szürke utamon a fény
S én százszor szegtem fejem akaratodnak.
Romba dőlt álmaim közt Te voltál a remény
S én hittem új, épülő álmoknak.
Kecsegtettél el nem múló szerelemmel,
Édes, ám hamis szavakkal áltattál,
Oltárt ígértél s meggyaláztad nemmel,
Örököt kértél, mégis elhagytál.
Lám, utam világtalanná lett
S büszkeségem lábad alatt.
Tort ülök romba dőlt álmaim ódon fénye felett
S nem tudok hinni már többé az álmoknak.
Egy mesevilágot ígértél:
Szerelmes szívünk örök virágzását.
De semmit nem adtál, mindent elvittél
S itt hagytad a világ összes fájdalmát.
"Szárnyalunk majd" s kitéped szárnyaim,
De vágyam irántad örök maradt ám,
Hiába döfted le ezeregy mese szép álmaim,
Mert mégis és így is, örökké szeretlek Ilonám.
Budapest, 1998.január 21.
Te voltál szürke utamon a fény
S én százszor szegtem fejem akaratodnak.
Romba dőlt álmaim közt Te voltál a remény
S én hittem új, épülő álmoknak.
Kecsegtettél el nem múló szerelemmel,
Édes, ám hamis szavakkal áltattál,
Oltárt ígértél s meggyaláztad nemmel,
Örököt kértél, mégis elhagytál.
Lám, utam világtalanná lett
S büszkeségem lábad alatt.
Tort ülök romba dőlt álmaim ódon fénye felett
S nem tudok hinni már többé az álmoknak.
Egy mesevilágot ígértél:
Szerelmes szívünk örök virágzását.
De semmit nem adtál, mindent elvittél
S itt hagytad a világ összes fájdalmát.
"Szárnyalunk majd" s kitéped szárnyaim,
De vágyam irántad örök maradt ám,
Hiába döfted le ezeregy mese szép álmaim,
Mert mégis és így is, örökké szeretlek Ilonám.
Budapest, 1998.január 21.
És mégis...
És mégis...
Te voltál szürke utamon a fény
S én százszor szegtem fejem akaratodnak.
Romba dőlt álmaim közt Te voltál a remény
S én hittem új, épülő álmoknak.
Kecsegtettél el nem múló szerelemmel,
Édes, ám hamis szavakkal áltattál,
Oltárt ígértél s meggyaláztad nemmel,
Örököt kértél, mégis elhagytál.
Lám, utam világtalanná lett
S büszkeségem lábad alatt.
Tort ülök romba dőlt álmaim ódon fénye felett
S nem tudok hinni már többé az álmoknak.
Egy mesevilágot ígértél:
Szerelmes szívünk örök virágzását.
De semmit nem adtál, mindent elvittél
S itt hagytad a világ összes fájdalmát.
"Szárnyalunk majd" s kitéped szárnyaim,
De vágyam irántad örök maradt ám,
Hiába döfted le ezeregy mese szép álmaim,
Mert mégis és így is, örökké szeretlek Ilonám.
Budapest, 1998.január 21.
Te voltál szürke utamon a fény
S én százszor szegtem fejem akaratodnak.
Romba dőlt álmaim közt Te voltál a remény
S én hittem új, épülő álmoknak.
Kecsegtettél el nem múló szerelemmel,
Édes, ám hamis szavakkal áltattál,
Oltárt ígértél s meggyaláztad nemmel,
Örököt kértél, mégis elhagytál.
Lám, utam világtalanná lett
S büszkeségem lábad alatt.
Tort ülök romba dőlt álmaim ódon fénye felett
S nem tudok hinni már többé az álmoknak.
Egy mesevilágot ígértél:
Szerelmes szívünk örök virágzását.
De semmit nem adtál, mindent elvittél
S itt hagytad a világ összes fájdalmát.
"Szárnyalunk majd" s kitéped szárnyaim,
De vágyam irántad örök maradt ám,
Hiába döfted le ezeregy mese szép álmaim,
Mert mégis és így is, örökké szeretlek Ilonám.
Budapest, 1998.január 21.
Elmúlás
Elmúlás
Véred búsan kavarog,
Lángja hunyni tűnik már
S egyre lankad ölelő karod.
Őszi harmat ittas a szád,
Alatta cserepes a csók
S nem lobban szemed fátylán át.
Illan a fény, tűnik a vágy,
Szőke hajad alatt
Ősz már a valóság.
Budapest, 1998.október 24.
Véred búsan kavarog,
Lángja hunyni tűnik már
S egyre lankad ölelő karod.
Őszi harmat ittas a szád,
Alatta cserepes a csók
S nem lobban szemed fátylán át.
Illan a fény, tűnik a vágy,
Szőke hajad alatt
Ősz már a valóság.
Budapest, 1998.október 24.
Elmondanám mitől nehéz....
Elmondanám mitől nehéz....
Elmondanám mitől nehéz a sóhajom,
Mitől szomorú oly sok dalom,
Hogy miért nincsenek mosolygós perceim,
Elmondanám titokban ejtett könnyeim.
Jó volna elmondani valakinek,
De nem mondhatom el senkinek,
Hogy miért fáj makacs bánatom,
Elmondanám, de nincs kinek mondanom.
Budapest, 1994.október 26.
Elmondanám mitől nehéz a sóhajom,
Mitől szomorú oly sok dalom,
Hogy miért nincsenek mosolygós perceim,
Elmondanám titokban ejtett könnyeim.
Jó volna elmondani valakinek,
De nem mondhatom el senkinek,
Hogy miért fáj makacs bánatom,
Elmondanám, de nincs kinek mondanom.
Budapest, 1994.október 26.
Elégia
Elégia
E szív nem az enyém, nem is akarom,
Fáj akkor is, ha nincsen semmi bajom!
Isten tömte tele világfájdalommal
S vaksötétben adta, nem szánó adakozással,
Ezt az átkozottat, visszavehetetlen
S csak ennyit mondott: "Isten éltessen".
S benne az élet tétova: meg-meg áll
Vagy heves dobbanással ront nekem a halál.
Ó, te lüktető kínom, százszor törted szívem már
S mégis mind százszor elkerült a halál.
lehetne édes megváltó. Vagy tán mostoha?
Barát vagy apám, hisz egyik sem volt soha.
Lehetne hűvös ajkú, csókos szerető,
Csókban ravasz hódító, életet szedő.
Nem siettettem, nem is várom,
Csak lassacskán elviszi összes szép álmom.
Fájna a halál, de te jobban fájsz élet
S mindennél jobban fáj, hogy nem szeretlek téged.
Budapest, 1997.július 04.
E szív nem az enyém, nem is akarom,
Fáj akkor is, ha nincsen semmi bajom!
Isten tömte tele világfájdalommal
S vaksötétben adta, nem szánó adakozással,
Ezt az átkozottat, visszavehetetlen
S csak ennyit mondott: "Isten éltessen".
S benne az élet tétova: meg-meg áll
Vagy heves dobbanással ront nekem a halál.
Ó, te lüktető kínom, százszor törted szívem már
S mégis mind százszor elkerült a halál.
lehetne édes megváltó. Vagy tán mostoha?
Barát vagy apám, hisz egyik sem volt soha.
Lehetne hűvös ajkú, csókos szerető,
Csókban ravasz hódító, életet szedő.
Nem siettettem, nem is várom,
Csak lassacskán elviszi összes szép álmom.
Fájna a halál, de te jobban fájsz élet
S mindennél jobban fáj, hogy nem szeretlek téged.
Budapest, 1997.július 04.
Éjféli szonett
Éjféli szonett
Mikor az ifjú este,
Elfáradt fényre hull,
Lágyan puha teste,
Az ég kupolája kigyúl.
Mikor a szél lopva suhan,
Majd csenddé csitul,
Megáll egyhangúan,
Bús melódiát dúdol.
Mikor simogatom csendesen
S dalt se dúdol már a szél,
Elfáradt, alvó kedvesem
S a gyertyaláng is rezegve kiég…
Mikor már éji-nesz sem támad
S még dagadó keblén elpihen kezem
S ébren őrzöm Falonámat,
Add nekem szívét, édes szerelem.
Budapest, 1999.február 15.
Mikor az ifjú este,
Elfáradt fényre hull,
Lágyan puha teste,
Az ég kupolája kigyúl.
Mikor a szél lopva suhan,
Majd csenddé csitul,
Megáll egyhangúan,
Bús melódiát dúdol.
Mikor simogatom csendesen
S dalt se dúdol már a szél,
Elfáradt, alvó kedvesem
S a gyertyaláng is rezegve kiég…
Mikor már éji-nesz sem támad
S még dagadó keblén elpihen kezem
S ébren őrzöm Falonámat,
Add nekem szívét, édes szerelem.
Budapest, 1999.február 15.
Egy új nap....
Egy új nap....
Egy új nap hajnala ébreszt
S munkába hajszol,
Akárcsak a tegnap,
E csekély, kis létért.
Egy új nap e földön,
Mely őseim fáradt csontjait öleli keserűn
Ezen az átkozott, magyar földön,
Hol minden reggel reményekkel kecsegtet
S estére fáradtan meghalnak.
De másnap újra feszítem erőimet
S gyáván maradok, mégis az, aki voltam.
Vágyom az égre csillagnak,
De lehúz e sötét, mély hon,
Nem ereszt, magához láncol.
Egy új nap áll előttem,
Újabb robot s erőfeszítés,
Újabb küzdelem a holnapért.
Budapest, 1997. május 10.
Egy új nap hajnala ébreszt
S munkába hajszol,
Akárcsak a tegnap,
E csekély, kis létért.
Egy új nap e földön,
Mely őseim fáradt csontjait öleli keserűn
Ezen az átkozott, magyar földön,
Hol minden reggel reményekkel kecsegtet
S estére fáradtan meghalnak.
De másnap újra feszítem erőimet
S gyáván maradok, mégis az, aki voltam.
Vágyom az égre csillagnak,
De lehúz e sötét, mély hon,
Nem ereszt, magához láncol.
Egy új nap áll előttem,
Újabb robot s erőfeszítés,
Újabb küzdelem a holnapért.
Budapest, 1997. május 10.
Egy sóhaj
Egy sóhaj
Egy merő merengés vagyok,
Nem vagyok semmi más,
Csak Falona dalok:
Esztelen semmibe loholás.
Szívem: holt álmok atyja,
Fájdalom a lelkem bölcsője.
Falona: vágyaim meddő anyja
S ifjú életem szemfedője.
Megvetni, tagadni való a szerelem,
Mert szeretni annak nincs joga,
Ki hatalom nélküli s pénztelen.
Állítja hittel ezt, minden ostoba.
Hatalom a nincsen,
Békés ágy a rög,
Ellenség az Isten,
Jó barát az Ördög.
Nehéz sóhajba fullad a szerelem,
Könnyű sóhaj a halál.
Falonám, mindegy, már mindegy nekem,
Ha ifjú, bús életem csendben vele száll.
Budapest, 1998.április 17.
Egy merő merengés vagyok,
Nem vagyok semmi más,
Csak Falona dalok:
Esztelen semmibe loholás.
Szívem: holt álmok atyja,
Fájdalom a lelkem bölcsője.
Falona: vágyaim meddő anyja
S ifjú életem szemfedője.
Megvetni, tagadni való a szerelem,
Mert szeretni annak nincs joga,
Ki hatalom nélküli s pénztelen.
Állítja hittel ezt, minden ostoba.
Hatalom a nincsen,
Békés ágy a rög,
Ellenség az Isten,
Jó barát az Ördög.
Nehéz sóhajba fullad a szerelem,
Könnyű sóhaj a halál.
Falonám, mindegy, már mindegy nekem,
Ha ifjú, bús életem csendben vele száll.
Budapest, 1998.április 17.
Egy eltévedt emlék
Egy eltévedt emlék
A vén utcákat járom.
Lopva, félve nézem múltam,
Mintha követne bús fájdalom:
Asszony emlékem mibe szédülten hulltam,
Néha hátra kapom bús fejemet:
Mintha Falona állna ott?
Fürkészve nézne engemet,
Szíve fájón meg-meg dobog.
"Szeret vagy már nem szeret"?
Kérdi s hosszú sóhaja szívemig száll.
Mert ő még hevülten szeret
S megbocsájtó ölelésre vár.
Nézek jobbra, nézek balra,
Hogy szívem hangját elmondjam Neki,
De nem látom sehol s meg nem tudja,
Hogy képtelen vagyok őt nem szeretni.
Megállok fáradtan egy utcánál,
Egy eltévedt, zaklatott emlék még
Búsan és riadtan itt járkál:
Őt vártam itt, nem is olyan rég.
Jött is gyorsan kocsiján,
Lámpája türelmetlen rám villogott:
Jövök hozzád, sietek drágám,
-Ölelt, csókolt- kicsikém, már itt vagyok
Ó, Ferdinánd_híd, hozd el újra nekem,
Villogjon türelmetlen lámpája,
Vakítsa meg fénye két szemem
S ne csak illúzió rút árnya!
Lehet-e rajtam kívül Neki vigasz,
Miért nem hozzák el a napok,
Lehet-e s, hogyan lehet az,
Hogy ily bús-magányos és csalódott vagyok?
Budapest, 1998 április 18.
A vén utcákat járom.
Lopva, félve nézem múltam,
Mintha követne bús fájdalom:
Asszony emlékem mibe szédülten hulltam,
Néha hátra kapom bús fejemet:
Mintha Falona állna ott?
Fürkészve nézne engemet,
Szíve fájón meg-meg dobog.
"Szeret vagy már nem szeret"?
Kérdi s hosszú sóhaja szívemig száll.
Mert ő még hevülten szeret
S megbocsájtó ölelésre vár.
Nézek jobbra, nézek balra,
Hogy szívem hangját elmondjam Neki,
De nem látom sehol s meg nem tudja,
Hogy képtelen vagyok őt nem szeretni.
Megállok fáradtan egy utcánál,
Egy eltévedt, zaklatott emlék még
Búsan és riadtan itt járkál:
Őt vártam itt, nem is olyan rég.
Jött is gyorsan kocsiján,
Lámpája türelmetlen rám villogott:
Jövök hozzád, sietek drágám,
-Ölelt, csókolt- kicsikém, már itt vagyok
Ó, Ferdinánd_híd, hozd el újra nekem,
Villogjon türelmetlen lámpája,
Vakítsa meg fénye két szemem
S ne csak illúzió rút árnya!
Lehet-e rajtam kívül Neki vigasz,
Miért nem hozzák el a napok,
Lehet-e s, hogyan lehet az,
Hogy ily bús-magányos és csalódott vagyok?
Budapest, 1998 április 18.
Egy csavargó halálára
Egy csavargó halálára
Isten háza előtt élte, halta elestét,
Egy rég homályba veszett „ember”
Egy csavargó, egy ismeretlen, idegen,
Ki elhagyta megfáradt testét.
Ki tán élt volna még vagy nem mert,
De most fekszik némán, mozdulatlan, ridegen.
Meglehet nem hiányzik senkinek sem,
Rajta már hűvös takaró, fekete lepel.
Most e szomorú, de szent időben,
Legyen lelkének elégia e versem.
Nem látja senki már, ki ott megy el,
Sírt ásnak már valahol egy temetőben.
Elvágyott a lélek egy pillanatra,
Ajkak érte imát folytatva nem mondanak,
Nem kérik számára az Úr kegyelmét.
Nem tudni, hogy rátalál-e az égi útra,
Egy csavargóért harangok sem konganak,
Lelke tán még ott lebeg, riadtan keresi testét.
Budapest, 1997.szeptember 12.
Isten háza előtt élte, halta elestét,
Egy rég homályba veszett „ember”
Egy csavargó, egy ismeretlen, idegen,
Ki elhagyta megfáradt testét.
Ki tán élt volna még vagy nem mert,
De most fekszik némán, mozdulatlan, ridegen.
Meglehet nem hiányzik senkinek sem,
Rajta már hűvös takaró, fekete lepel.
Most e szomorú, de szent időben,
Legyen lelkének elégia e versem.
Nem látja senki már, ki ott megy el,
Sírt ásnak már valahol egy temetőben.
Elvágyott a lélek egy pillanatra,
Ajkak érte imát folytatva nem mondanak,
Nem kérik számára az Úr kegyelmét.
Nem tudni, hogy rátalál-e az égi útra,
Egy csavargóért harangok sem konganak,
Lelke tán még ott lebeg, riadtan keresi testét.
Budapest, 1997.szeptember 12.
Ég veled
Ég veled
Fussak erénytelen, ócska románcok után,
Bús, bukott hajnaloknak, lopott, víg torán?
Hol suta csók s torz szerelem várna csupán,
Sovány ölelések telt vágyaim nyomorán?
Vágyaim s tavaszom fényes csúcsán én,
Maradjak tespedt szerelem szép reményén?
Játsszak, színészkedjek én is, míg elhiszem?
S tudom jól, hogy csak lomhán ver kényes szívem?
Alakoskodjak elbájolt arcot erőltetne,
A hazugság ocsmány csíráját lelkemben elvetve?
Míg elhal szavunk s megkövül szívünk
S néma gyűlöletbe hull tört hitünk
Ha Szent, ha Nagy s mindenre vigasz,
A Szerelem s a Csók, a Mámor nekem az
Ó a Csók: ajkunkon Isten mosolya,
Melyben Hit nem csorbult soha-soha
Mikor Mámortól bódultan ajkak összeérnek,
Lágy, násztáncuk maga az Élet
Csók, melyben szívek egymásért dobognak
Melynek hevében angyalarcú gyermekek fogannak
Csók, melyben emberfia nem halt még meg,
Gyengédség, melyben az erős erőtlen megremeg.
Csupán szerettet, nem őszül, nem szűnő örömök,
Fényes csoda a csók: remény, engesztelő, üde és örök.
Miért maradnék nevetésem sírására
Örömeimnek, vágyaimnak leborulni sírhalmára:
Maradjak búsan ott, hol percig sem kéne?
Lelépek én innen, vígan fütyörészve.
Budapest, 2006.február 01.
Fussak erénytelen, ócska románcok után,
Bús, bukott hajnaloknak, lopott, víg torán?
Hol suta csók s torz szerelem várna csupán,
Sovány ölelések telt vágyaim nyomorán?
Vágyaim s tavaszom fényes csúcsán én,
Maradjak tespedt szerelem szép reményén?
Játsszak, színészkedjek én is, míg elhiszem?
S tudom jól, hogy csak lomhán ver kényes szívem?
Alakoskodjak elbájolt arcot erőltetne,
A hazugság ocsmány csíráját lelkemben elvetve?
Míg elhal szavunk s megkövül szívünk
S néma gyűlöletbe hull tört hitünk
Ha Szent, ha Nagy s mindenre vigasz,
A Szerelem s a Csók, a Mámor nekem az
Ó a Csók: ajkunkon Isten mosolya,
Melyben Hit nem csorbult soha-soha
Mikor Mámortól bódultan ajkak összeérnek,
Lágy, násztáncuk maga az Élet
Csók, melyben szívek egymásért dobognak
Melynek hevében angyalarcú gyermekek fogannak
Csók, melyben emberfia nem halt még meg,
Gyengédség, melyben az erős erőtlen megremeg.
Csupán szerettet, nem őszül, nem szűnő örömök,
Fényes csoda a csók: remény, engesztelő, üde és örök.
Miért maradnék nevetésem sírására
Örömeimnek, vágyaimnak leborulni sírhalmára:
Maradjak búsan ott, hol percig sem kéne?
Lelépek én innen, vígan fütyörészve.
Budapest, 2006.február 01.
Édesanyám névnapjára
Édesanyám névnapjára
Azon tűnődtem, névnapodra mit adhatnék én,
Neked, ki itt vagy jó szívem közepén.
Költő vagyok, semmim sincsen,
Édesanyám, te vagy minden kincsem!
Adnék ragyogó ékszert és virágot,
De én a szívemet adom s benne a világot.
Versbe öntöttem néhány mondatot.
Azt kiáltják neked: boldog névnapot!
Isten áldja meg tiszta életedet,
Angyalok kísérjék minden léptedet!
Csupán apró ajándék e papírdarabka.
De rajta e vers, életem egy darabja.
Névnapod, csupa ajándék, virágos játék,
De mondd csak, hát nem ez a vers a legszebb ajándék?
Budapest 1994 agusztus 19.
Azon tűnődtem, névnapodra mit adhatnék én,
Neked, ki itt vagy jó szívem közepén.
Költő vagyok, semmim sincsen,
Édesanyám, te vagy minden kincsem!
Adnék ragyogó ékszert és virágot,
De én a szívemet adom s benne a világot.
Versbe öntöttem néhány mondatot.
Azt kiáltják neked: boldog névnapot!
Isten áldja meg tiszta életedet,
Angyalok kísérjék minden léptedet!
Csupán apró ajándék e papírdarabka.
De rajta e vers, életem egy darabja.
Névnapod, csupa ajándék, virágos játék,
De mondd csak, hát nem ez a vers a legszebb ajándék?
Budapest 1994 agusztus 19.
Didaktika
Didaktika
Szív s lélek, a minden, ha jó és nemes,
Íly szívvel, lélekkel élni érdemes.
S ha bennünk szépen ég a szerelem,
Szegény nem leszel, tiéd a világegyetem.
Nem kell pénz s, hogy tudd, sem egyetem,
Ne legyen, csak szerelem, tiéd a világegyetem.
Budapest, 1997.augusztus 21.
Szív s lélek, a minden, ha jó és nemes,
Íly szívvel, lélekkel élni érdemes.
S ha bennünk szépen ég a szerelem,
Szegény nem leszel, tiéd a világegyetem.
Nem kell pénz s, hogy tudd, sem egyetem,
Ne legyen, csak szerelem, tiéd a világegyetem.
Budapest, 1997.augusztus 21.
Csöndben, egyedül
Csöndben, egyedül
Puszta szirtté meredt a csönd,
Leguggoltak mélán percek
S valahol Apagyon, rózsák ittas szájába,
Borongó harmat, szédülten, halkan csobban.
Tanárok, diákok sorakoznak képzetemben,
De mind elviszi magával rossz emlékek sora.
Nem ismertek soha, nem tudták, ki vagyok,
De én tudtam s talán, már tudják Ők is.
Lehettem volna becsültebb s szívem nem volna most törött.
Itt Pesten megkopott már az öreg nappal
S a nap vörösre áztatta a fáradt horizontot,
De Apagyon kaszált füvek illata zászlóként lengedez,
Az álmosan ásító, elhevert árkok tövén.
Régi tanárok s diákok, nem is gondolnak reám.
Itt lehunyják magukat ezer-szemű, fáradt ablakok
S én itt és mindenütt, Istentelenül magam vagyok.
A vén ligetben tolvaj árnyak szöknek a fák között:
Bús emlékeim ők, ellopják nyugalmam
S bánatos szél, sírásomra elhozza Falona arcát.
Budapest, 1998.február 22.
Puszta szirtté meredt a csönd,
Leguggoltak mélán percek
S valahol Apagyon, rózsák ittas szájába,
Borongó harmat, szédülten, halkan csobban.
Tanárok, diákok sorakoznak képzetemben,
De mind elviszi magával rossz emlékek sora.
Nem ismertek soha, nem tudták, ki vagyok,
De én tudtam s talán, már tudják Ők is.
Lehettem volna becsültebb s szívem nem volna most törött.
Itt Pesten megkopott már az öreg nappal
S a nap vörösre áztatta a fáradt horizontot,
De Apagyon kaszált füvek illata zászlóként lengedez,
Az álmosan ásító, elhevert árkok tövén.
Régi tanárok s diákok, nem is gondolnak reám.
Itt lehunyják magukat ezer-szemű, fáradt ablakok
S én itt és mindenütt, Istentelenül magam vagyok.
A vén ligetben tolvaj árnyak szöknek a fák között:
Bús emlékeim ők, ellopják nyugalmam
S bánatos szél, sírásomra elhozza Falona arcát.
Budapest, 1998.február 22.
Csavargók dala
Csavargók dala
Rabok vagyunk, urunk az átok,
Ott, hol sorsunk bilincsbe vert,
Mégis az időben végtelen szabadok,
E nem kívánt szabadság, sorsunkba mérget kevert.
Adj vígaszt poéta egy dallal nekünk,
Hogyha nincs már jó, mi várna még reánk,
Csak egy dal legyen, mit énekelhetünk,
Mikor unt életünket lemondón a halálra hagynánk.
Kiknek hát fordított mindenki,
Te engedj szívedből felénk egy dalt,
Felénk, kiket nem lát meg már senki,
Légy te, ki egy verssel reánk gondolt.
Elfelejtett „emberek” vagyunk,
Kiknek összetört hitük sincsen
És magunk után semmit sem hagyunk,
Elhagyott minket már, rég az Isten.
Elhagyott minket valahol a sorsunk,
Ó, poéta adj egy dalt nekünk,
Keserűn az üvegből nagyot húzunk
És egy dalt szomorúan énekelgetünk.
Budapest, 1998. február 20.
Rabok vagyunk, urunk az átok,
Ott, hol sorsunk bilincsbe vert,
Mégis az időben végtelen szabadok,
E nem kívánt szabadság, sorsunkba mérget kevert.
Adj vígaszt poéta egy dallal nekünk,
Hogyha nincs már jó, mi várna még reánk,
Csak egy dal legyen, mit énekelhetünk,
Mikor unt életünket lemondón a halálra hagynánk.
Kiknek hát fordított mindenki,
Te engedj szívedből felénk egy dalt,
Felénk, kiket nem lát meg már senki,
Légy te, ki egy verssel reánk gondolt.
Elfelejtett „emberek” vagyunk,
Kiknek összetört hitük sincsen
És magunk után semmit sem hagyunk,
Elhagyott minket már, rég az Isten.
Elhagyott minket valahol a sorsunk,
Ó, poéta adj egy dalt nekünk,
Keserűn az üvegből nagyot húzunk
És egy dalt szomorúan énekelgetünk.
Budapest, 1998. február 20.
Carmen
Carmen
Nézd szemeim, szépséged hű híveit,
Kéjesen csókolják ajkadnak íveit.
Míly alázattal keresnek meg
S zárt pilláim mögött is arcod remeg.
Nézd, hogy kelnek életre csüggedt,
Gyötrött imák: megfeszül s lüktet
Jámbor, félszegen remegő ajkamon
S Halálba csorduló csókká hagyom.
Mi lehet-e képzelet, kalandos álom
S miért, hogy jöttödet egyre csak várom?
Nézd, hogy kelnek életre csüggedt,
Gyötrött imák: megfeszül s lüktet
Jámbor, félszegen remegő ajkamon,
Ó jajj érintsd meg elgyötört homlokom!
Ittas lelkemben bódító lényed végtelen,
Engedd meg édes, hogy Szerelem legyen!
Budapest, 2001.november 27.
Nézd szemeim, szépséged hű híveit,
Kéjesen csókolják ajkadnak íveit.
Míly alázattal keresnek meg
S zárt pilláim mögött is arcod remeg.
Nézd, hogy kelnek életre csüggedt,
Gyötrött imák: megfeszül s lüktet
Jámbor, félszegen remegő ajkamon
S Halálba csorduló csókká hagyom.
Mi lehet-e képzelet, kalandos álom
S miért, hogy jöttödet egyre csak várom?
Nézd, hogy kelnek életre csüggedt,
Gyötrött imák: megfeszül s lüktet
Jámbor, félszegen remegő ajkamon,
Ó jajj érintsd meg elgyötört homlokom!
Ittas lelkemben bódító lényed végtelen,
Engedd meg édes, hogy Szerelem legyen!
Budapest, 2001.november 27.
Búcsúzik...
Búcsúzik...
Búcsúzik sok ezer, dalos csőrű madár,
S víg dalaik után sírdogál a nyár:
-Dalaitok nélkül szomorú életem,
Hisz bántó, őszi szél lesz csak zene nekem,
-Most már ne sírjál nyár, ne sírj hát testvérünk,
Az ősztől, a téltől elkel menni nékünk.
Dalainkat hallgasd álmaidban szépen,
Pihenj, aludj hát nyár, aludjál békésen,
Most mennünk kell, messze délre utazunk, de
Ígérjük jövőre, új dalokat hozzunk.
Budapest, 1994 október 01.
Búcsúzik sok ezer, dalos csőrű madár,
S víg dalaik után sírdogál a nyár:
-Dalaitok nélkül szomorú életem,
Hisz bántó, őszi szél lesz csak zene nekem,
-Most már ne sírjál nyár, ne sírj hát testvérünk,
Az ősztől, a téltől elkel menni nékünk.
Dalainkat hallgasd álmaidban szépen,
Pihenj, aludj hát nyár, aludjál békésen,
Most mennünk kell, messze délre utazunk, de
Ígérjük jövőre, új dalokat hozzunk.
Budapest, 1994 október 01.
Az idő szekerén
Az idő szekerén
Utazunk az élet rögös útján,
Útravalónk: szívünkben a remény,
Épülnek, dőlnek álmok az út során,
Minduntalan az idő szekerén.
Hasítjuk az idő súlyos szövetét,
Múltunkban dereng valami fény,
Az idegen jövő, csupa sötét.
Életünk kopik az idő szekerén.
Nagy-félbe Istent hiszünk,
Meggyónunk enyhülést kérvén,
Míg adó kezünkből kihullik szívünk,
Rohanunk az idő szekerén.
Robogunk ezer jajjal...
Nagyképűn, önváll veregetvén,
Lenéző, gúnyos kacajjal,
Száguldunk az idő szekerén.
Méltóságot s lelket öl, taposva,
A kereső "ember", ki maga nem talál,
Bűnt és átkot osztogatva,
Kajánul kacag, rajtunk a Halál.
Budapest, 1997.szeptember 07.
Utazunk az élet rögös útján,
Útravalónk: szívünkben a remény,
Épülnek, dőlnek álmok az út során,
Minduntalan az idő szekerén.
Hasítjuk az idő súlyos szövetét,
Múltunkban dereng valami fény,
Az idegen jövő, csupa sötét.
Életünk kopik az idő szekerén.
Nagy-félbe Istent hiszünk,
Meggyónunk enyhülést kérvén,
Míg adó kezünkből kihullik szívünk,
Rohanunk az idő szekerén.
Robogunk ezer jajjal...
Nagyképűn, önváll veregetvén,
Lenéző, gúnyos kacajjal,
Száguldunk az idő szekerén.
Méltóságot s lelket öl, taposva,
A kereső "ember", ki maga nem talál,
Bűnt és átkot osztogatva,
Kajánul kacag, rajtunk a Halál.
Budapest, 1997.szeptember 07.
Álom
Álom
Az éjszaka enyhíti magányos ifjú fájdalmát,
Megnyeri kedvese szíve birodalmát.
Szomjas ajkára csókokat szűlnek az esti csillagok,
Elillannak szívéből szomorú, magányos napok.
Ölel s csókol, míg békésen szendereg,
Hűtlen kedvese, most viszont szeret.
De a hold lassacskán fáradtan ledől
S kopott fények szivárognak az ébredő nap felől.
Ó, te szegény, öleld hát szorosan kedvesed,
Öleld, öleld, amíg csak teheted!
Mert álmodat ellopja hajnali-fénysereg
S elmegy a sötéttel kedvesed.
Budapest, 1991 junius 28.
Az éjszaka enyhíti magányos ifjú fájdalmát,
Megnyeri kedvese szíve birodalmát.
Szomjas ajkára csókokat szűlnek az esti csillagok,
Elillannak szívéből szomorú, magányos napok.
Ölel s csókol, míg békésen szendereg,
Hűtlen kedvese, most viszont szeret.
De a hold lassacskán fáradtan ledől
S kopott fények szivárognak az ébredő nap felől.
Ó, te szegény, öleld hát szorosan kedvesed,
Öleld, öleld, amíg csak teheted!
Mert álmodat ellopja hajnali-fénysereg
S elmegy a sötéttel kedvesed.
Budapest, 1991 junius 28.
Álmodozunk
Álmodozunk
Merész az, ki álmokat épít,
Itt e temető földön
Vagy Ikarusz szárnyán repülne az égig,
Ásni sírját álmainak felhőkön.
Építeni a remény hívogat,
Hitelt az álmokból veszünk,
De a sors elénk tár ezer sírokat
S mi álmokat gyászolók így leszünk.
Bőven kínálja az álmokat Isten,
Mint Sátán a csábító almát,
Adja a hatalmas teremtő nincsen
Koldus mivoltú birodalmát.
Ajkamra ad szívbéli vallomást,
Asszonyt, ki e szívet áltatni tehet,
Bár ne hinném, hogy igazi s adna mást,
Ki szeretne s kit szeretni szabad és lehet.
Építjük a kerge álmokat
Mert, míg álmodva hiszünk
Boldog, fellegvárakat,
Addig meg van mindenünk.
Átlépünk minden határt,
Álmodozunk, mert álmodni jó talán,
Álmodozunk egy életen át
S életünk elúszik az álmok folyamán.
Budapest, 1997.szeptember 17.
Merész az, ki álmokat épít,
Itt e temető földön
Vagy Ikarusz szárnyán repülne az égig,
Ásni sírját álmainak felhőkön.
Építeni a remény hívogat,
Hitelt az álmokból veszünk,
De a sors elénk tár ezer sírokat
S mi álmokat gyászolók így leszünk.
Bőven kínálja az álmokat Isten,
Mint Sátán a csábító almát,
Adja a hatalmas teremtő nincsen
Koldus mivoltú birodalmát.
Ajkamra ad szívbéli vallomást,
Asszonyt, ki e szívet áltatni tehet,
Bár ne hinném, hogy igazi s adna mást,
Ki szeretne s kit szeretni szabad és lehet.
Építjük a kerge álmokat
Mert, míg álmodva hiszünk
Boldog, fellegvárakat,
Addig meg van mindenünk.
Átlépünk minden határt,
Álmodozunk, mert álmodni jó talán,
Álmodozunk egy életen át
S életünk elúszik az álmok folyamán.
Budapest, 1997.szeptember 17.
Álmaimat űzi...
Álmaimat űzi...
Álmaimat űzi s kergeti szerteszéjjel
A reggel, pimasz, torz s konok fintorán..
Mit kegyesen hozott vígaszra az éjjel,
Elhal reggelek keserű, bús, néma torán.
Vértes, csúf, rút serege a hajnalnak,
Hol a csend lassacskán zajjá csitult,
Már-már éreztem ízét számon az ajkadnak,
De a reggel feslett fénye szememre hullt.
Most csügged szunnyadó, telt tetteken
Félszeg szívem e pazar elvetett ajándék,
Bús melankóliával ittas vesztesen,
A Szerelem nekem, sosem volt játék.
Budapest, 2006.január 24.
Álmaimat űzi s kergeti szerteszéjjel
A reggel, pimasz, torz s konok fintorán..
Mit kegyesen hozott vígaszra az éjjel,
Elhal reggelek keserű, bús, néma torán.
Vértes, csúf, rút serege a hajnalnak,
Hol a csend lassacskán zajjá csitult,
Már-már éreztem ízét számon az ajkadnak,
De a reggel feslett fénye szememre hullt.
Most csügged szunnyadó, telt tetteken
Félszeg szívem e pazar elvetett ajándék,
Bús melankóliával ittas vesztesen,
A Szerelem nekem, sosem volt játék.
Budapest, 2006.január 24.
Alkotni, szeretni...
Alkotni, szeretni...
Alkotni, szeretni születtél ember,
Nem, hogy cicomázd magad ékszerekkel.
Alkosson, aki tud, aki mer,
Hisz hamis ragyogásodban több nem leszel.
Csupán az vagy, amit tudsz, amit érzel.
Mit magadon hordassz: fennhéjázó gyarlóság,
Több az nálad, kit magaslóról lenézel
S mi jót így magadról hiszel, az csupán álvalóság.
Mi naggyá tesz, az tudás és szeretet,
Ha tenni akarsz, csak úgy tehetsz,
Ha eszméid és érzéseid nemesek,
Mert "ember" csak íly módon lehetsz.
Szeretni kell, mert szeretve lenni jó,
Fontosabb ennél semmi sem lehet,
Szeretet nélkül az élet "semmire való",
Hát tanuljatok meg szeretni emberek!
Hallgassátok a poétát, a szépek bölcsét,
Ki szeretni tanít titeket és szeretni él,
Kinek jó szívét már százszor összetörték
És mégis és így is szeret és mindig remél.
Budapest, 1998.január 21.
Alkotni, szeretni születtél ember,
Nem, hogy cicomázd magad ékszerekkel.
Alkosson, aki tud, aki mer,
Hisz hamis ragyogásodban több nem leszel.
Csupán az vagy, amit tudsz, amit érzel.
Mit magadon hordassz: fennhéjázó gyarlóság,
Több az nálad, kit magaslóról lenézel
S mi jót így magadról hiszel, az csupán álvalóság.
Mi naggyá tesz, az tudás és szeretet,
Ha tenni akarsz, csak úgy tehetsz,
Ha eszméid és érzéseid nemesek,
Mert "ember" csak íly módon lehetsz.
Szeretni kell, mert szeretve lenni jó,
Fontosabb ennél semmi sem lehet,
Szeretet nélkül az élet "semmire való",
Hát tanuljatok meg szeretni emberek!
Hallgassátok a poétát, a szépek bölcsét,
Ki szeretni tanít titeket és szeretni él,
Kinek jó szívét már százszor összetörték
És mégis és így is szeret és mindig remél.
Budapest, 1998.január 21.
Ady két szíve
Ady két szíve
Két szív messze-messze valahol,
Dobog a másikért, egymástól távol.
Vágyaktól űzötten, keresve szállnak,
Mint kósza szellemek, nyughatatlan árnyak,
Kutatják vaksötétben egymás hangjait,
Hordozzák magukban meddő vágyaik.
Két árva szív, reménylőn bízva,
Érzi, hogy a másik egyre csak hívja.
Két szív, mely szerelemmel csordultig teli
S mindkettőt a szép találkozás élteti.
Mikor a sötét éjben ezer csillag kigyúl,
Két sóhaj találkozik, a másik szívre hull,
Addig sóhajtanak, keresve addig szállnak,
Míg valahol félútban, fáradtan megállnak.
Budapest, 1997.augusztus 21.
Két szív messze-messze valahol,
Dobog a másikért, egymástól távol.
Vágyaktól űzötten, keresve szállnak,
Mint kósza szellemek, nyughatatlan árnyak,
Kutatják vaksötétben egymás hangjait,
Hordozzák magukban meddő vágyaik.
Két árva szív, reménylőn bízva,
Érzi, hogy a másik egyre csak hívja.
Két szív, mely szerelemmel csordultig teli
S mindkettőt a szép találkozás élteti.
Mikor a sötét éjben ezer csillag kigyúl,
Két sóhaj találkozik, a másik szívre hull,
Addig sóhajtanak, keresve addig szállnak,
Míg valahol félútban, fáradtan megállnak.
Budapest, 1997.augusztus 21.
Abszentáció
Abszentáció
Majd mindenben az arcodat látom: a szélben
Napban, holdban, a nyárban, a nyárfalevélben,
Tűzben, a vízben, a földben, a fényben, az éjben,
Őszben, jégben, jóban, a hóban, a szépben, a télben.
S ha lágy menüett száll az éjben át,
Én hunyt szemekkel gondolok majd Reád
S illatodat, ha elhozza kósza szél nekem,
Fáradtan zuhan mellkasomra bús fejem.
Egy-egy ritka, drága percet,
Szívemben majd féltve, óva rejtek,
Mint lelket a szép, tiszta zene,
Meztelen női testet a férfi szeme.
Mint tisztán sejlő hangokat,
Az éji nesz rejtve tartogat.
Mint sötét vásznával rejt az este,
Kopott fényt lágyan buja teste.
S a végtelen, ha hívogat,
A magában rejlő titkokat.
Rejtem, mint holtat a sír
S könnyeit, ki könnyetlen sír.
És féltem, mint jó pap az ipét
S őrzöm, mint férfi bánatát : szive ékkövét
Budapest, 2001.december 04.
Majd mindenben az arcodat látom: a szélben
Napban, holdban, a nyárban, a nyárfalevélben,
Tűzben, a vízben, a földben, a fényben, az éjben,
Őszben, jégben, jóban, a hóban, a szépben, a télben.
S ha lágy menüett száll az éjben át,
Én hunyt szemekkel gondolok majd Reád
S illatodat, ha elhozza kósza szél nekem,
Fáradtan zuhan mellkasomra bús fejem.
Egy-egy ritka, drága percet,
Szívemben majd féltve, óva rejtek,
Mint lelket a szép, tiszta zene,
Meztelen női testet a férfi szeme.
Mint tisztán sejlő hangokat,
Az éji nesz rejtve tartogat.
Mint sötét vásznával rejt az este,
Kopott fényt lágyan buja teste.
S a végtelen, ha hívogat,
A magában rejlő titkokat.
Rejtem, mint holtat a sír
S könnyeit, ki könnyetlen sír.
És féltem, mint jó pap az ipét
S őrzöm, mint férfi bánatát : szive ékkövét
Budapest, 2001.december 04.
A vén koldus
A vén koldus
Hideg, zimankós szelek járnak,
Eltűntek léptei a forró nyárnak.
Vén koldus áll a sarkon,
Kezét nyitva tartja vakon.
Nézem, nem mozdul,
Egy pontra bámul.
Néha csörren egy kis apró,
De ő, az apróra sem bámuló.
Meztelen keze nyitott,
Talán már meg is fagyott.
Milyennek véli az életet vajon,
Rossz cipőben a hideg, téli havon,
Szakadt, koszos foszlányában,
Hogy érzi magát a nagy világban?
Éhes gyomorral a tél hátán állni...
Hol fog vajon majd estére hálni?
Vén koldus áll a sarkon,
Kezét nyitva tartja vakon.
Elrontott játék az élet,
A vén koldus nyitott tenyerének.
Budapest, 1992.július 16.
Hideg, zimankós szelek járnak,
Eltűntek léptei a forró nyárnak.
Vén koldus áll a sarkon,
Kezét nyitva tartja vakon.
Nézem, nem mozdul,
Egy pontra bámul.
Néha csörren egy kis apró,
De ő, az apróra sem bámuló.
Meztelen keze nyitott,
Talán már meg is fagyott.
Milyennek véli az életet vajon,
Rossz cipőben a hideg, téli havon,
Szakadt, koszos foszlányában,
Hogy érzi magát a nagy világban?
Éhes gyomorral a tél hátán állni...
Hol fog vajon majd estére hálni?
Vén koldus áll a sarkon,
Kezét nyitva tartja vakon.
Elrontott játék az élet,
A vén koldus nyitott tenyerének.
Budapest, 1992.július 16.
A nagy futás
Asszonyos_futás Óltáros vágyam,
Szerelmem bús kajtása,
A szép vannak rút, igaz mása:
Sötét szülte kósza árnyam.
Szép Falona zsoltárok
Születnek kínbeteg Életemből,
Szívem kihúllott Falona kezekből
S jaj, kezek, neki máris sírt tártok!
Esztelen nagy futásom,
Szűlte átkos, meddő öled,
Mikor elvitted édes ölelésed,
De ne fájjon szánalmas bukásom.
Szerelmet lángolón kerestem,
Szép, telt reményekkel,
De elbuktak mellre zuhant fejekkel
S már fáradt reményeim szélnek eresztem.
Nagy futásban, Oltáros vágyam
Benned kerestem elszántan Falona,
De látsd sorsom, míly osttoba:
Benne, csak ravatalra találtam.
Budapest 1998 április 19.
Asszonyos_futás Óltáros vágyam,
Szerelmem bús kajtása,
A szép vannak rút, igaz mása:
Sötét szülte kósza árnyam.
Szép Falona zsoltárok
Születnek kínbeteg Életemből,
Szívem kihúllott Falona kezekből
S jaj, kezek, neki máris sírt tártok!
Esztelen nagy futásom,
Szűlte átkos, meddő öled,
Mikor elvitted édes ölelésed,
De ne fájjon szánalmas bukásom.
Szerelmet lángolón kerestem,
Szép, telt reményekkel,
De elbuktak mellre zuhant fejekkel
S már fáradt reményeim szélnek eresztem.
Nagy futásban, Oltáros vágyam
Benned kerestem elszántan Falona,
De látsd sorsom, míly osttoba:
Benne, csak ravatalra találtam.
Budapest 1998 április 19.
Ady Endre búcsúja
Ady Endre búcsúja
Dalok: vágyak: dagadt, fehér vitorlák,
Röpítsetek suhanc-országba, hol ragyogott az ég!
S hol ajkamon hagyták ízüket kamasz-csók-tivornyák
S a csóknak ifjú tüzes királyfia voltam még!
Minden elmúlik, én meghalok.
Ifjú-vén sorsom könnyetlen siratom,
Míg még vígan, s kacéran int a nyár
Múló ifjúságom erdejébe katonáim hajszolom,
S szívem egyre búsabb lombok között jár.
Minden elmúlik, én meghalok.
Lesz-e még átok, lesz-e még máson is?
Mondjátok meg kacér, szőke lányok,
Lesz-e csók, vágy, mámor máson is?
Asszonyok lesz-e majd más, kit telt mámorral vártok?
Minden elmúlik, én meghalok.
Lesz-e vágy mámoroknak szűz nyoszolyáján
Borulnak-e virágba szerelem-csók-országok?
A nagy csókok égő, fényes szent hajnalán,
Ha csüggedten lehullnak e bús karok?
Minden elmúlik, én meghalok.
Lelkem finom húrjai majd elbomolnak
Jaj zsírszívű-rémek moslék-országból jönnek
Harcos katonáim halálba loholnak,
Halál-szolgák megvetőn, kajánul röhögnek.
Minden elmúlik, én meghalok.
Elapad tüzes, szittya vérem:
Dalaim: szívem, szent, nagy sírása,
Nem lesz élet, csók, vágy sose nékem,
Nem lesz a világnak többé Messiása.
Minden elmúlik, én meghalok.
Törhet előre hiéna, az oroszlán után
De nem lesz asszony-ölelés, csók s dalok
Törhet előre, irigyen, rútul, bambán és bután
Mert velem hal minden, ha én meghalok.
…………………………………………………..
Délegyháza, 2008.április 07.
Dalok: vágyak: dagadt, fehér vitorlák,
Röpítsetek suhanc-országba, hol ragyogott az ég!
S hol ajkamon hagyták ízüket kamasz-csók-tivornyák
S a csóknak ifjú tüzes királyfia voltam még!
Minden elmúlik, én meghalok.
Ifjú-vén sorsom könnyetlen siratom,
Míg még vígan, s kacéran int a nyár
Múló ifjúságom erdejébe katonáim hajszolom,
S szívem egyre búsabb lombok között jár.
Minden elmúlik, én meghalok.
Lesz-e még átok, lesz-e még máson is?
Mondjátok meg kacér, szőke lányok,
Lesz-e csók, vágy, mámor máson is?
Asszonyok lesz-e majd más, kit telt mámorral vártok?
Minden elmúlik, én meghalok.
Lesz-e vágy mámoroknak szűz nyoszolyáján
Borulnak-e virágba szerelem-csók-országok?
A nagy csókok égő, fényes szent hajnalán,
Ha csüggedten lehullnak e bús karok?
Minden elmúlik, én meghalok.
Lelkem finom húrjai majd elbomolnak
Jaj zsírszívű-rémek moslék-országból jönnek
Harcos katonáim halálba loholnak,
Halál-szolgák megvetőn, kajánul röhögnek.
Minden elmúlik, én meghalok.
Elapad tüzes, szittya vérem:
Dalaim: szívem, szent, nagy sírása,
Nem lesz élet, csók, vágy sose nékem,
Nem lesz a világnak többé Messiása.
Minden elmúlik, én meghalok.
Törhet előre hiéna, az oroszlán után
De nem lesz asszony-ölelés, csók s dalok
Törhet előre, irigyen, rútul, bambán és bután
Mert velem hal minden, ha én meghalok.
…………………………………………………..
Délegyháza, 2008.április 07.
Megöltük
Megöltük
Kereszten szenvedett, kínok közt vonaglott
Tekintetében végtelen fájdalom lobogott...
Szemében Tiszta, Szent és Szelíd volt lelke
Nem magát, de az ember lelkét féltette.
Nem könyörgött vagy vádolt s nem átkozott
Halálában is rád gondolt, téged egyre áldott.
Nagy bűneinkért végtelen bűnnel fizettünk,
Hogy ne legyen többé bűn, hát Istent megöltük,
Megöltük, hogy legyen bűntelen s büntetlen életünk,
Bocsáss meg az embernek, Mennyei- Istenünk.
Délegyháza, 2008.április 24.
Berki Dezső
Kereszten szenvedett, kínok közt vonaglott
Tekintetében végtelen fájdalom lobogott...
Szemében Tiszta, Szent és Szelíd volt lelke
Nem magát, de az ember lelkét féltette.
Nem könyörgött vagy vádolt s nem átkozott
Halálában is rád gondolt, téged egyre áldott.
Nagy bűneinkért végtelen bűnnel fizettünk,
Hogy ne legyen többé bűn, hát Istent megöltük,
Megöltük, hogy legyen bűntelen s büntetlen életünk,
Bocsáss meg az embernek, Mennyei- Istenünk.
Délegyháza, 2008.április 24.
Berki Dezső
Altató dal
Altató dal
Berki Máténak
Egy kis csillag pislog az égen,
Téged néz ő kicsikém, már régen,
Úgy pislog, mintha aludni készülne,
Álmosan szórja lágy fényét a földre.
Halkan hint álmokat gyermekek szemére,
Aludj hát kicsikém: tente, tente, tente.
E csillag világít, míg édesen alszol
S álmaidban pajkos angyalokkal játszol.
Délegyháza 2008. 04.27.
Berki Máténak
Egy kis csillag pislog az égen,
Téged néz ő kicsikém, már régen,
Úgy pislog, mintha aludni készülne,
Álmosan szórja lágy fényét a földre.
Halkan hint álmokat gyermekek szemére,
Aludj hát kicsikém: tente, tente, tente.
E csillag világít, míg édesen alszol
S álmaidban pajkos angyalokkal játszol.
Délegyháza 2008. 04.27.
Zakatol a vonat...
Zakatol a vonat...
Állok árván, némán integetek,
Zakatol a vonat, sírnak a kerekek.
Ablakából integet kedvesem szomorút,
Elviszi csókját a vonat, itt hagyja a bút.
Látom, még szeméből könnyek peregnek,
Zakatol a vonat, sírnak a kerekek.
Állok árván, már nem is integetek,
Már nem zakatol, nem sírnak a kerekek.
Messze jár a vonat, siklik a síneken,
Zakatol a szívem, sírdogál csendesen.
Budapest, 2007. 05.13.
Állok árván, némán integetek,
Zakatol a vonat, sírnak a kerekek.
Ablakából integet kedvesem szomorút,
Elviszi csókját a vonat, itt hagyja a bút.
Látom, még szeméből könnyek peregnek,
Zakatol a vonat, sírnak a kerekek.
Állok árván, már nem is integetek,
Már nem zakatol, nem sírnak a kerekek.
Messze jár a vonat, siklik a síneken,
Zakatol a szívem, sírdogál csendesen.
Budapest, 2007. 05.13.
Évához
Évához
Átragyog lelked finom selyme hangodon
Mint aranyló napfény őszi lombokon.
Lelkem szebbik feléből születtél,
Isten legszebb alkotása Te lettél.
Szép szemednek tavában angyalok fürdenek
Szép arcodból ők, hívón felém intenek.
S már örökre rejtenek Téged legszebb álmaim
S feléd űznek ismeretlen, szilaj vágyaim.
Úgy érinteném arcodnak szép, szelíd dombjait
S csodálnám órákig nemesívű ajkaid.
Ó Uram lenne bár végtelen egy pillanat!
Hisz az élet mellette úgyis gyorsan elszalad.
De velem vagy már s én nem vágyom másra,
Csak csókra, a Te égő, illatos szádra,
Átragyog lelked finom selyme hangodon
Mint aranyló napfény őszi lombokon.
Lelkem szebbik feléből születtél,
Isten legszebb alkotása Te lettél.
Szép szemednek tavában angyalok fürdenek
Szép arcodból ők, hívón felém intenek.
S már örökre rejtenek Téged legszebb álmaim
S feléd űznek ismeretlen, szilaj vágyaim.
Úgy érinteném arcodnak szép, szelíd dombjait
S csodálnám órákig nemesívű ajkaid.
Ó Uram lenne bár végtelen egy pillanat!
Hisz az élet mellette úgyis gyorsan elszalad.
De velem vagy már s én nem vágyom másra,
Csak csókra, a Te égő, illatos szádra,
Be szép volna élni...
Be szép volna élni...
Be szép volna élni,
"Ha" nem kéne a jövőtől félni,
Útra kelni, menni-menni,
Be szép volna el nem fogyni.
Be szép volna élni,
"Ha" nem kéne sietni,
Békésen megállni, a gyönyörtől sírni,
Be szép volna, egy szép világra nézni.
Be szép volna élni,
"Ha" tiszta szerelemben tudnánk égni,
Hűn szeretni, őszintének lenni,
Be szép volna hinni-hinni.
Be szép volna élni,
"Ha" hagynának érvényesülni,
Érdem szerint szeretni, megbecsülni,
Be szép volna, méltó becsben élni.
Be szép volna élni,
"Ha" nélkül felébredni.
Keserű az élet, e csúf világba,
Tán szebb volna lihegve, rohanni a szép halálba.
Budapest, 1992.szeptember 14.
Be szép volna élni,
"Ha" nem kéne a jövőtől félni,
Útra kelni, menni-menni,
Be szép volna el nem fogyni.
Be szép volna élni,
"Ha" nem kéne sietni,
Békésen megállni, a gyönyörtől sírni,
Be szép volna, egy szép világra nézni.
Be szép volna élni,
"Ha" tiszta szerelemben tudnánk égni,
Hűn szeretni, őszintének lenni,
Be szép volna hinni-hinni.
Be szép volna élni,
"Ha" hagynának érvényesülni,
Érdem szerint szeretni, megbecsülni,
Be szép volna, méltó becsben élni.
Be szép volna élni,
"Ha" nélkül felébredni.
Keserű az élet, e csúf világba,
Tán szebb volna lihegve, rohanni a szép halálba.
Budapest, 1992.szeptember 14.
Ady Endre emlékére
Ady Endre emlékére
Kopár puszta ez, hol asszonyt várok
Nagy üres puszta, nagy üres semmi,
Körül leng mindent egy ősi átok.
Búsan, de nagyon várok valakit,
Egy vidám s tiszta lelkű asszonyt,
Ha megjön, szeret majd s felvidít.
Nagy üres puszta, nagy üres semmi,
Egy asszonyt várok, szépet, kedveset,
Csak várom s tán el sem fog jönni.
Végtelen magányomba merülök,
Fejem fölött az évek rohannak
S lassacskán, én már csak vénülök.
Fejemre intenek rút halálok
S én nemet intek, nem mehetek,
Mert valaki, egy asszonyt, még várok.
Budapest, 1993.
Kopár puszta ez, hol asszonyt várok
Nagy üres puszta, nagy üres semmi,
Körül leng mindent egy ősi átok.
Búsan, de nagyon várok valakit,
Egy vidám s tiszta lelkű asszonyt,
Ha megjön, szeret majd s felvidít.
Nagy üres puszta, nagy üres semmi,
Egy asszonyt várok, szépet, kedveset,
Csak várom s tán el sem fog jönni.
Végtelen magányomba merülök,
Fejem fölött az évek rohannak
S lassacskán, én már csak vénülök.
Fejemre intenek rút halálok
S én nemet intek, nem mehetek,
Mert valaki, egy asszonyt, még várok.
Budapest, 1993.
Sok hűhó semmiért
Sok hűhó semmiért
Ez a hó, ez a kéjszomjas, bús romantika,
Égi játék, kényes Isteni praktika,
Lelkemben egy arcot nyit meg,
Szépet, szelídet, örököt, kedveset.
Nem reszketeg most a félszeg lélek,
Ó Istenem, most semmitől sem félek.
Nem bánt semmi, a múlt sem fáj,
Új szerelmet hoz szívembe e táj.
Mi ez az ihlet, romantika hóval telt üresség,
Melytől szép az erény s szívem gyönyörűség?
Ez a hó, ez a kéjszomjas, bús romantika
Mégis szent, szép, fehér szűzi, erény és csoda,
Szívembe Szerelmet hoz, a testembe vágyat,
Ó mily régen és mennyire örülten kívánlak!
Ez a hó, ez a csodás, pazar Isteni játék,
Arcodat időző, legszebb ajándék.
Ó ez az a hó, ajkadon, legyen Szerelem,
Ó ez a hó, szomjas ajkamon a Te csókod legyen!
Ez a hó, ez a kéjszomjas, bús romantika,
Égi játék, kényes Isteni praktika,
Lelkemben egy arcot nyit meg,
Szépet, szelídet, örököt, kedveset.
Nem reszketeg most a félszeg lélek,
Ó Istenem, most semmitől sem félek.
Nem bánt semmi, a múlt sem fáj,
Új szerelmet hoz szívembe e táj.
Mi ez az ihlet, romantika hóval telt üresség,
Melytől szép az erény s szívem gyönyörűség?
Ez a hó, ez a kéjszomjas, bús romantika
Mégis szent, szép, fehér szűzi, erény és csoda,
Szívembe Szerelmet hoz, a testembe vágyat,
Ó mily régen és mennyire örülten kívánlak!
Ez a hó, ez a csodás, pazar Isteni játék,
Arcodat időző, legszebb ajándék.
Ó ez az a hó, ajkadon, legyen Szerelem,
Ó ez a hó, szomjas ajkamon a Te csókod legyen!
Valaki most bús könnyeit ejti,
Életén e kérdőjel tétován áll,
Jó szívét most fáradtan elejti,
Hosszú sóhaja sötét éjbe száll.
Benne egy tépett lélek mereng,
Emléke, mint elfelejtett sírhant,
Vágyakozó szíve néha megremeg,
Teste már régen, ó régen elzuhant.
Elhervadt csókja bánatán,
Nem akar más szerelmet lelni,
Vágy sem nyílik ifjú tavaszán,
Nem tud már más nőt ölelni.
Lelkét Isten őszi-ködből szabta…
Teste talpra áll, akkor is, ha remeg.
De Falona némán s titkon eladta
S szép lelkét a Halál vette meg.
Budapest, 1998.május 14.
Életén e kérdőjel tétován áll,
Jó szívét most fáradtan elejti,
Hosszú sóhaja sötét éjbe száll.
Benne egy tépett lélek mereng,
Emléke, mint elfelejtett sírhant,
Vágyakozó szíve néha megremeg,
Teste már régen, ó régen elzuhant.
Elhervadt csókja bánatán,
Nem akar más szerelmet lelni,
Vágy sem nyílik ifjú tavaszán,
Nem tud már más nőt ölelni.
Lelkét Isten őszi-ködből szabta…
Teste talpra áll, akkor is, ha remeg.
De Falona némán s titkon eladta
S szép lelkét a Halál vette meg.
Budapest, 1998.május 14.
Útvesztő
Útvesztő
Ide vezetett minden tettünk,
Jó vagy rossz is, ha volt,
Mit meg vagy meg nem tettünk,
Szemünk, ha sírt, ajkunk, ha dalolt.
Forrón, ha néztünk egymásra
Vagy fonódtak szánk hidegen,
Ha eltévedt tekintetünk valaki másra
És szívünket meglökte egy idegen.
Minden igaz szó s mind, ami hazug-rút,
Sírként elénk tárva így lett,
Akarva-akaratlan nekünk ez az út,
Hol szerelmünk elszállt szívünk felett.
Vágy, csók, ölelés ide tévedt,
Minden lépés, csak közelebb hozott,
A percek megnőttek lassan, de ide értek,
Bár az én jó szívem meg nem kopott.
Így élünk, mert tökéletlenek vagyunk…
Egymástól szótlan elmegyünk,
Halni is csak tökéletlenül halunk.
Tökéletlen, miként Istenünk.
Átok, áldás, erény s vétek, minden, minden,
Rossz és jó, ha tettünk vagy nem tettünk,
Megálltak már hej, átkosan itten
S kicsi Falonám, ez lett a Mi vesztünk.
Budapest, 1998.április 22.
Ide vezetett minden tettünk,
Jó vagy rossz is, ha volt,
Mit meg vagy meg nem tettünk,
Szemünk, ha sírt, ajkunk, ha dalolt.
Forrón, ha néztünk egymásra
Vagy fonódtak szánk hidegen,
Ha eltévedt tekintetünk valaki másra
És szívünket meglökte egy idegen.
Minden igaz szó s mind, ami hazug-rút,
Sírként elénk tárva így lett,
Akarva-akaratlan nekünk ez az út,
Hol szerelmünk elszállt szívünk felett.
Vágy, csók, ölelés ide tévedt,
Minden lépés, csak közelebb hozott,
A percek megnőttek lassan, de ide értek,
Bár az én jó szívem meg nem kopott.
Így élünk, mert tökéletlenek vagyunk…
Egymástól szótlan elmegyünk,
Halni is csak tökéletlenül halunk.
Tökéletlen, miként Istenünk.
Átok, áldás, erény s vétek, minden, minden,
Rossz és jó, ha tettünk vagy nem tettünk,
Megálltak már hej, átkosan itten
S kicsi Falonám, ez lett a Mi vesztünk.
Budapest, 1998.április 22.
Száz csillag…
Száz csillag…
Száz huncut csillag les be ablakomon,
Száz huncut csillag nevet, de nagyon.
Száz csillag kacaja a némaságba hökken,
Amint látják, hogy keserűn csordogál a könnyem.
Elmondom nékik fájó panaszomat,
Száz csillagnak szíve százfelé szakadnak.
Száz néma csillag néz be ablakomon,
Mindahány csendes és szomorú, de nagyon.
Száz csillagnak könnye patakokban futnak,
Száz csillag az égen indul sírva útnak.
Hozzád tartanak, hogy elmondják szeretlek,
Száz csillag majd hozzám újra elvezetnek.
Budapest, 1998.január 24.
Száz huncut csillag les be ablakomon,
Száz huncut csillag nevet, de nagyon.
Száz csillag kacaja a némaságba hökken,
Amint látják, hogy keserűn csordogál a könnyem.
Elmondom nékik fájó panaszomat,
Száz csillagnak szíve százfelé szakadnak.
Száz néma csillag néz be ablakomon,
Mindahány csendes és szomorú, de nagyon.
Száz csillagnak könnye patakokban futnak,
Száz csillag az égen indul sírva útnak.
Hozzád tartanak, hogy elmondják szeretlek,
Száz csillag majd hozzám újra elvezetnek.
Budapest, 1998.január 24.
Sárga, őszi fények
Sárga, őszi fények
Borús őszbe visz magányos sétám,
Hallgató kövek s néma padok
Síri-csöndje keringve hull reám.
Holló szín, őszi fák szagát érzem:
A rothadó halál sűrű szaga
S szívemnek meghal, vidámsága.
Félig meztelen, bús fák merengnek
Az elmúlás súlyos sóhajában,
Őszi köd, halál a rét hajában.
Bánat, kacagás, szerelem s eszme,
E nagy elmúlásban tán minden elvész
S lélek, élet, mi érték és ész.
Síri-csöndek s mély halál szagok,
Ezt súgják e tompa, sárga fények,
Tán fakó színű, holt remények.
Mégis csupa nyugalom minden
És mégis béke, szép hona van itt:
Majd minden, minden újjá születik!
Talán hamis és csal a zord látszat
S e csöndes, sárga, őszi fények:
Újra élni tudó, szép remények.
Budapest, 1996.október 02.
Borús őszbe visz magányos sétám,
Hallgató kövek s néma padok
Síri-csöndje keringve hull reám.
Holló szín, őszi fák szagát érzem:
A rothadó halál sűrű szaga
S szívemnek meghal, vidámsága.
Félig meztelen, bús fák merengnek
Az elmúlás súlyos sóhajában,
Őszi köd, halál a rét hajában.
Bánat, kacagás, szerelem s eszme,
E nagy elmúlásban tán minden elvész
S lélek, élet, mi érték és ész.
Síri-csöndek s mély halál szagok,
Ezt súgják e tompa, sárga fények,
Tán fakó színű, holt remények.
Mégis csupa nyugalom minden
És mégis béke, szép hona van itt:
Majd minden, minden újjá születik!
Talán hamis és csal a zord látszat
S e csöndes, sárga, őszi fények:
Újra élni tudó, szép remények.
Budapest, 1996.október 02.
Karjaidban
Karjaidban
Ölelj csak édes és el ne eressz,
Simogass, csókolj, szeress és szeress!
Karjaidban nem fenyeget semmi,
Karjaidból oly könnyű a világra nevetni.
Nem tudom, mikor jön értem a halál,
De mosolyogni fogok, ha karjaidban talál.
Budapest, 1992.augusztus 16.
Ölelj csak édes és el ne eressz,
Simogass, csókolj, szeress és szeress!
Karjaidban nem fenyeget semmi,
Karjaidból oly könnyű a világra nevetni.
Nem tudom, mikor jön értem a halál,
De mosolyogni fogok, ha karjaidban talál.
Budapest, 1992.augusztus 16.
Jó volna néha…
Jó volna néha…
Jó volna néha törni-zúzni,
Ostoba szabályokkal ujjat húzni,
Szomorú szívemet olykor feledni,
Tiszta szívből vidáman nevetni.
Jó volna csak néha-néha,
Lenni, lenni egy kicsikét léha.
Feledni, hogy józan az elme,
Hagyni kicsit, ha őrültséget cselekedne.
Az illem szabályait félre tenni,
Trágár módon feleselni.
Merni tenni, mit nem merek, nem tudok,
Mikor valamitől kurvára kivagyok.
Budapest, 1997.július 28.
Jó volna néha törni-zúzni,
Ostoba szabályokkal ujjat húzni,
Szomorú szívemet olykor feledni,
Tiszta szívből vidáman nevetni.
Jó volna csak néha-néha,
Lenni, lenni egy kicsikét léha.
Feledni, hogy józan az elme,
Hagyni kicsit, ha őrültséget cselekedne.
Az illem szabályait félre tenni,
Trágár módon feleselni.
Merni tenni, mit nem merek, nem tudok,
Mikor valamitől kurvára kivagyok.
Budapest, 1997.július 28.
Hull az eső...
Hull az eső...
Hull az eső és minden borús,
Csendes a világ s mélabús.
Mikor minden íly sötét s hallgatag
Mély, víg kedvem sekéllyé fakad.
Hull az eső és minden borús,
Csendes a világ s mélabús,
A világ sír, de a szívem nevet,
Nevet a szívem, mert valaki szeret.
Hull az eső és minden borús,
Csendes a világ s mélabús.
Sír a sötét ég és sírnak szelek,
Én mosolygok csupán, mert Te Hozzád megyek.
Kecskemét, 2007. március 23.
Hull az eső és minden borús,
Csendes a világ s mélabús.
Mikor minden íly sötét s hallgatag
Mély, víg kedvem sekéllyé fakad.
Hull az eső és minden borús,
Csendes a világ s mélabús,
A világ sír, de a szívem nevet,
Nevet a szívem, mert valaki szeret.
Hull az eső és minden borús,
Csendes a világ s mélabús.
Sír a sötét ég és sírnak szelek,
Én mosolygok csupán, mert Te Hozzád megyek.
Kecskemét, 2007. március 23.
Ha fény már nem virrad
Ha fény már nem virrad
Csókolj Falona, csókolj még,
Mard véresre reszkető ajkamat,
Csókolj, ha ajkad s ajkam ég!
Kínnal csitítsd a kínokat.
Mert lopva suhan a szellő
S fölötted kialszik a nap,
Már a gyertyaláng is rezzenő,
Fénnyel nem jön ránk a holnap.
Ha elfáradt testünk
S más kínokra nem éhes,
De nem múlik sötét estünk
S ajkunk is csak véres…
Mikor az Élet-lángja megremeg,
Ölelj át Ilonám csendesen,
Mikor édes-kis tested,
Karomban, végleg elpihen.
Budapest, 1999.február 17.
Csókolj Falona, csókolj még,
Mard véresre reszkető ajkamat,
Csókolj, ha ajkad s ajkam ég!
Kínnal csitítsd a kínokat.
Mert lopva suhan a szellő
S fölötted kialszik a nap,
Már a gyertyaláng is rezzenő,
Fénnyel nem jön ránk a holnap.
Ha elfáradt testünk
S más kínokra nem éhes,
De nem múlik sötét estünk
S ajkunk is csak véres…
Mikor az Élet-lángja megremeg,
Ölelj át Ilonám csendesen,
Mikor édes-kis tested,
Karomban, végleg elpihen.
Budapest, 1999.február 17.
Évámhoz
Évámhoz
Görnyedten hordják zsákjukban,
Apró, kis percek fáradhatatlan
Az időt, mint örökségüket,
S a múló idő oly hallgatag és süket.
Hullik szédülten szelíd fák levele
S a bukó nyár búsan sírja bele,
A hideg ég múló nyári kékjét,
Csendben szitálja ősz, az est sötétjét.
Borongón, zaklatott, szelíd szívvel
Gondolok Istenre erős, nagy hittel.
Merengek szirmok színes illatán
S verseimen: lelkem zengő lantján.
Szívem, mint tétova szerelmes diák,
Felsírnak benne régi, bús melódiák
S képzetem ringatja beteg lelkemet
Elhozza vigaszra távoli kedvesemet.
Már látom szép Évám angyal arcát,
Ajkamon érzem duzzadó, illatos ajkát
Szomjas ajkam önfeledten gagyog,
Szívem hevesen lüktet s felragyog.
Hulló szirmok szerelmet kergetnek,
Kedvesem csókja otthon vár engemet.
Szelídül, megszépül a rút világ
S kinyílik szívemben ezer szép virág.
Franciaország, Calais(Kalé) 2007.november 13.
Görnyedten hordják zsákjukban,
Apró, kis percek fáradhatatlan
Az időt, mint örökségüket,
S a múló idő oly hallgatag és süket.
Hullik szédülten szelíd fák levele
S a bukó nyár búsan sírja bele,
A hideg ég múló nyári kékjét,
Csendben szitálja ősz, az est sötétjét.
Borongón, zaklatott, szelíd szívvel
Gondolok Istenre erős, nagy hittel.
Merengek szirmok színes illatán
S verseimen: lelkem zengő lantján.
Szívem, mint tétova szerelmes diák,
Felsírnak benne régi, bús melódiák
S képzetem ringatja beteg lelkemet
Elhozza vigaszra távoli kedvesemet.
Már látom szép Évám angyal arcát,
Ajkamon érzem duzzadó, illatos ajkát
Szomjas ajkam önfeledten gagyog,
Szívem hevesen lüktet s felragyog.
Hulló szirmok szerelmet kergetnek,
Kedvesem csókja otthon vár engemet.
Szelídül, megszépül a rút világ
S kinyílik szívemben ezer szép virág.
Franciaország, Calais(Kalé) 2007.november 13.
Elhullott szirmok...
Elhullott szirmok...
Elhullott szirmok édes illatán merengek,
Míg szelíd magány épít körém vad falat,
Búsan őszbe hajló síró, sötét fák alatt.
Torz arccal, szegett lábbal roskad a nyár.
Ferde napoknak s olcsó kacajoknak suta mása
Sötét ég könnyen tett, könnyes vallomása.
Sírnak szelíd szelek s magam sírva ázok
Zaklatott lelkem vézna vígaszára,
Mélán gondolok bíborest-mezők illatára.
Csók s ölelés volna most telt vígaszra jó,
Csókolni égő, vörös, illatos ajkat,
Mely szomjasan csókol csak és hallgat.
Nem akarok senkit, nem akarok mást,
Te kellesz, kinek arcát még nem láttam,
Csak is Te, kit könnyekkel sosem sirattam.
Szerelem kéne, melytől kurtább életem,
Veled Te asszony, kit álmaimban öleltelek,
Ébren kutattalak s máig sem leltelek.
Elhullott szirmok édes illatán merengek...
Mámortól duzzadó illatos ajkak, ó árva dalok,
Félek mire megjön, én búsan meghalok.
Budapest, 2006. február 09.
Elhullott szirmok édes illatán merengek,
Míg szelíd magány épít körém vad falat,
Búsan őszbe hajló síró, sötét fák alatt.
Torz arccal, szegett lábbal roskad a nyár.
Ferde napoknak s olcsó kacajoknak suta mása
Sötét ég könnyen tett, könnyes vallomása.
Sírnak szelíd szelek s magam sírva ázok
Zaklatott lelkem vézna vígaszára,
Mélán gondolok bíborest-mezők illatára.
Csók s ölelés volna most telt vígaszra jó,
Csókolni égő, vörös, illatos ajkat,
Mely szomjasan csókol csak és hallgat.
Nem akarok senkit, nem akarok mást,
Te kellesz, kinek arcát még nem láttam,
Csak is Te, kit könnyekkel sosem sirattam.
Szerelem kéne, melytől kurtább életem,
Veled Te asszony, kit álmaimban öleltelek,
Ébren kutattalak s máig sem leltelek.
Elhullott szirmok édes illatán merengek...
Mámortól duzzadó illatos ajkak, ó árva dalok,
Félek mire megjön, én búsan meghalok.
Budapest, 2006. február 09.
Csak egy asszony nevet
Csak egy asszony nevet
Ténfergő lélek lettem,
Elhagyatott Fűberkfa.
Könnyes, zsoltáros Falona…
Jaj, hová is tettem?
Égő vágyak lángolásán
Hervadón, el nem lobbantam
Betelni, unni sose tudtam,
Most is égek arca másán.
Meghaltam vagy még élek?
Csupa sár, ingovány az utam,
Nem kerültem, pedig tudtam,
Halni készülnek Falona remények.
Nincs pénz, e mámorító bor.
Hát nincsen szerelem,
Üres a világegyetem?
De lesz tán halotti tor.
Csupa rívás, csupa sírás,
Valahol egy asszony nevet,
Győztes, ki már nem szeret
S valaki csendesen sírt ás.
Rázuhanok egy sírhantra…
Bús-könnyetlen s fáradtan,
Szánalmas bukásom páratlan,
Egy sírhantra, a magaméra.
Budapest, 1998.április 16.
Ténfergő lélek lettem,
Elhagyatott Fűberkfa.
Könnyes, zsoltáros Falona…
Jaj, hová is tettem?
Égő vágyak lángolásán
Hervadón, el nem lobbantam
Betelni, unni sose tudtam,
Most is égek arca másán.
Meghaltam vagy még élek?
Csupa sár, ingovány az utam,
Nem kerültem, pedig tudtam,
Halni készülnek Falona remények.
Nincs pénz, e mámorító bor.
Hát nincsen szerelem,
Üres a világegyetem?
De lesz tán halotti tor.
Csupa rívás, csupa sírás,
Valahol egy asszony nevet,
Győztes, ki már nem szeret
S valaki csendesen sírt ás.
Rázuhanok egy sírhantra…
Bús-könnyetlen s fáradtan,
Szánalmas bukásom páratlan,
Egy sírhantra, a magaméra.
Budapest, 1998.április 16.
Búcsú Balatonfüredtől
Búcsú Balatonfüredtől
Viszlát kicsi szoba,
Őrizd szerelmünk páráját,
Nem feledlek soha-soha,
Ékesítsd emlékemmel párnáját.
Hogy itt voltam Vele
S, hogy szerettünk féktelen,
Soha-soha ne feledje,
Mert ennyire még nem szerettem.
Viszlát kicsi udvar,
Fehér asztal és székek,
Míg élek, élni fogsz zöld kapuddal,
Ihlettél két verset, két szépet.
Viszlát születni itt akaró dalok,
Megfogant, elejtett álmok,
Elmegy a bús, vándor dalnok
S rátok talán már nem találok.
Viszlát asszonyom, elmegyek messze,
Viszlát falak, három kicsi ablakom,
Elvisz az utam nem kívánt Pestre,
De szívemet elejtem, örökre itt hagyom.
Balatonfüred, 1997.szeptember 05.
Viszlát kicsi szoba,
Őrizd szerelmünk páráját,
Nem feledlek soha-soha,
Ékesítsd emlékemmel párnáját.
Hogy itt voltam Vele
S, hogy szerettünk féktelen,
Soha-soha ne feledje,
Mert ennyire még nem szerettem.
Viszlát kicsi udvar,
Fehér asztal és székek,
Míg élek, élni fogsz zöld kapuddal,
Ihlettél két verset, két szépet.
Viszlát születni itt akaró dalok,
Megfogant, elejtett álmok,
Elmegy a bús, vándor dalnok
S rátok talán már nem találok.
Viszlát asszonyom, elmegyek messze,
Viszlát falak, három kicsi ablakom,
Elvisz az utam nem kívánt Pestre,
De szívemet elejtem, örökre itt hagyom.
Balatonfüred, 1997.szeptember 05.
Balatoni szerelem
Balatoni szerelem
Ragyogjatok Füredi csillagok,
Tücsköktől zengő, puha estén,
Kezem játszik, simogatok,
Szerelmesen bársony testén.
Szívemben nyílik ezer virág,
A Füredi éj, de szépen világít,
Most feledni jó, hogy rossz a világ
S letépem szívem virágait.
Füredi csillagok, ti is szeressétek,
Mert testvéretek anyja Ő e létben,
Szeme olyan, mint a tiétek,
Szívem csillaga borús életemben.
Ragyogjon most a sötét ég,
Vigyázzatok reá és szeressétek,
Csak ragyogjatok, mint még soha még
És szomorú szívemet leejtem elétek.
Óvjátok Őt, ha leszáll az éjjel
S én már nem leszek, csak gondolat,
Őrizzétek ti, hogy ne hulljon széjjel,
Bár tudom szívében, mindörökre megmarad.
Balatonfüred, 1997.szeptember 05.
Ragyogjatok Füredi csillagok,
Tücsköktől zengő, puha estén,
Kezem játszik, simogatok,
Szerelmesen bársony testén.
Szívemben nyílik ezer virág,
A Füredi éj, de szépen világít,
Most feledni jó, hogy rossz a világ
S letépem szívem virágait.
Füredi csillagok, ti is szeressétek,
Mert testvéretek anyja Ő e létben,
Szeme olyan, mint a tiétek,
Szívem csillaga borús életemben.
Ragyogjon most a sötét ég,
Vigyázzatok reá és szeressétek,
Csak ragyogjatok, mint még soha még
És szomorú szívemet leejtem elétek.
Óvjátok Őt, ha leszáll az éjjel
S én már nem leszek, csak gondolat,
Őrizzétek ti, hogy ne hulljon széjjel,
Bár tudom szívében, mindörökre megmarad.
Balatonfüred, 1997.szeptember 05.
21 sor
21 sor
A múltból már nem őrzök semmit sem:
Asszonyt, Ölelést, Csókot, Mámort, Verset sem,
Csak bort s bút, mindent eltemettem egy éjben,
Törött szívem szomorú, csendes kertjében.
Nem őrzök áhított, ígért, kért kezet,
Hibát, vitát, erényt s kósza vétkeket.
Csak én maradtam s a vágyam, minden elmult
S egy éjben az utolsó könnycsepp is lehullt.
Kerge álmokat, ábrándos perceket feledtem én,
Nagy Szerelmi csaták vesztes Szent mezején,
Hol törött szívem szegett fejjel szedegettem,
Eldőlt büszkeséggel szerettem, sírtam vagy nevettem.
Adtam a költő lelkét s csak testét ölelték,
A szépet nem ismerők a verset benne megölték,
De szívem titkon verseim gyászolója, el nem ejti,
Mint anya, ki gyermekét óvni sosem felejti.
A költő most feltámad, újra éled,
Csóktól, Mámortól, Haláltól sem félek.
Akárcsak egy Csók legyen, de a legszebb,
Minden más csóknál édesebb a legszentebb,
Bár tudom szívem szegény újra megszakad,
Egy asszonyt szeret, kit szeretnem nem szabad.
Budapest, 2006.január 22.
A múltból már nem őrzök semmit sem:
Asszonyt, Ölelést, Csókot, Mámort, Verset sem,
Csak bort s bút, mindent eltemettem egy éjben,
Törött szívem szomorú, csendes kertjében.
Nem őrzök áhított, ígért, kért kezet,
Hibát, vitát, erényt s kósza vétkeket.
Csak én maradtam s a vágyam, minden elmult
S egy éjben az utolsó könnycsepp is lehullt.
Kerge álmokat, ábrándos perceket feledtem én,
Nagy Szerelmi csaták vesztes Szent mezején,
Hol törött szívem szegett fejjel szedegettem,
Eldőlt büszkeséggel szerettem, sírtam vagy nevettem.
Adtam a költő lelkét s csak testét ölelték,
A szépet nem ismerők a verset benne megölték,
De szívem titkon verseim gyászolója, el nem ejti,
Mint anya, ki gyermekét óvni sosem felejti.
A költő most feltámad, újra éled,
Csóktól, Mámortól, Haláltól sem félek.
Akárcsak egy Csók legyen, de a legszebb,
Minden más csóknál édesebb a legszentebb,
Bár tudom szívem szegény újra megszakad,
Egy asszonyt szeret, kit szeretnem nem szabad.
Budapest, 2006.január 22.
Apám halálára
Apám halálára
Könnyű-sötét viseletben én s mások úgy állnak:
Súlyos gyászában a szigorú halálnak.
Apám fekszik a halál sötét ölében,
Holt-fának: koporsónak reménytelen méhében.
Nem szól, rám se néz, megszokhattam volna...
Míg élt, éltében sem tette soha-soha.
Az én apám nem adott nekem büszke-férfi-álmokat,
Hosszú útjaimra nem faragott vándorbotokat,
Fenyítése, büntetése nem volt, ilyet se tett.
De az én apám meglehet, soha nem is szeretett.
Szeretetre velem sosem szövetkezett
Tán indult felém, de meg sosem érkezett.
Apám nem takargatott féltőn, hogyha fáztam,
Esőtől sem védett hiába áztam, egyre csak áztam,
Ha arcra estem az apám hozzám nem futott,
Tán beteg volt szegény lelke, s szeretni nem tudott.
Bár mondhatnám, hogy ismertem őt, s imádtam,
De az igazság az, hogy csupán néhányszor láttam.
Apám halott, s rút szívemben nincs gyászözön
Csak valami ismeretlen, furcsa, csendes, méla közöny.
Hiszem: apám nem hagyott el, csupán elvesztett:
Éltében értem loholt, egyre csak keresett.
Most idegenbe ment, hogy ott majd megtalál,
De elé állt és szörnyűt intett fejére a halál.
Elhagyott, most végleg, most keres csendes temetőt
S én csendben kérem az Urat: sose hagyja magára őt.
De apám ott is engem keres, útját nem állhatja halál
S tudom én jól, hogy a mennyben majd, végül rám talál.
Délegyháza, 2008.április 12.
Könnyű-sötét viseletben én s mások úgy állnak:
Súlyos gyászában a szigorú halálnak.
Apám fekszik a halál sötét ölében,
Holt-fának: koporsónak reménytelen méhében.
Nem szól, rám se néz, megszokhattam volna...
Míg élt, éltében sem tette soha-soha.
Az én apám nem adott nekem büszke-férfi-álmokat,
Hosszú útjaimra nem faragott vándorbotokat,
Fenyítése, büntetése nem volt, ilyet se tett.
De az én apám meglehet, soha nem is szeretett.
Szeretetre velem sosem szövetkezett
Tán indult felém, de meg sosem érkezett.
Apám nem takargatott féltőn, hogyha fáztam,
Esőtől sem védett hiába áztam, egyre csak áztam,
Ha arcra estem az apám hozzám nem futott,
Tán beteg volt szegény lelke, s szeretni nem tudott.
Bár mondhatnám, hogy ismertem őt, s imádtam,
De az igazság az, hogy csupán néhányszor láttam.
Apám halott, s rút szívemben nincs gyászözön
Csak valami ismeretlen, furcsa, csendes, méla közöny.
Hiszem: apám nem hagyott el, csupán elvesztett:
Éltében értem loholt, egyre csak keresett.
Most idegenbe ment, hogy ott majd megtalál,
De elé állt és szörnyűt intett fejére a halál.
Elhagyott, most végleg, most keres csendes temetőt
S én csendben kérem az Urat: sose hagyja magára őt.
De apám ott is engem keres, útját nem állhatja halál
S tudom én jól, hogy a mennyben majd, végül rám talál.
Délegyháza, 2008.április 12.
Ady tavasza
Ady tavasza
Tavasz lángol itt mindenhol,
Ami szép, minden éled ma,
Vágy áradat költözött be
A buján ingó ágakba,
Élénk- elevenen szöknek
Szárba éltető, dús nedvek,
Rezegve sok-sok millió
Zöld falevelek nyüzsögnek.
Forrva pezsdül a víz, a fény
Szikrázik, szökken az árnyék:
Fény és sötét kergetőzik:
Virul színes, szerelmi játék.
A horizont szürke fala
Szélesen, büszkén megfeszül,
A nagy kupola pereme
Rajta kéklő körben megül
S remegve tartja a súlyát
A nagyot terpesztő égnek.
A kéjjel nyögő szélben
Korbácsolt mámorok égnek,
Csak egyetlen perc s a légnek
Huncut, fiatal szellőt szül,
Az felkerekedik nyomban
S széles ívben táncra perdül.
Új élettel s új erővel
Lejti a csábos násztáncot
S a tó arcára untalan,
Csintalan csókol gyűrt ráncot.
Zsong a föld, zúg a lég, a víz,
A világ sűrű csókban áll,
Rügyek pattogó, fakadó
Muzsikája messzire száll.
Minden tiszta titok-sejtés:
Mámor, csupa csók s csoda –nász:
Megesik minden élettel
S születik millió varázs.
Mámorát szüli a mámor,
Nászát a nász, csókját a csók
S mohón egymásra találnak
Tobzódó, kecses, kis kacsók.
Delnő pipacsok ringanak
Fesletten, kacéran, buján,
Piros tűz-csók csodákat
Mind a világra dobálván
S tóban fürdőző lányok szép
Szemérmét, amely meztelen,
Meglesi titokban, lopva
Játékos, pajzán képzetem.
Délegyháza, 2008. 05.10.
Ezt a verset Ady Endre, Májusi zápor után című verse ihlette. Annyira megtetszett Ady verse, hogy egyszerűen nem bírtam magammal és ihlettől vezérelve írnom kellett egy hasonlót. :)
Tavasz lángol itt mindenhol,
Ami szép, minden éled ma,
Vágy áradat költözött be
A buján ingó ágakba,
Élénk- elevenen szöknek
Szárba éltető, dús nedvek,
Rezegve sok-sok millió
Zöld falevelek nyüzsögnek.
Forrva pezsdül a víz, a fény
Szikrázik, szökken az árnyék:
Fény és sötét kergetőzik:
Virul színes, szerelmi játék.
A horizont szürke fala
Szélesen, büszkén megfeszül,
A nagy kupola pereme
Rajta kéklő körben megül
S remegve tartja a súlyát
A nagyot terpesztő égnek.
A kéjjel nyögő szélben
Korbácsolt mámorok égnek,
Csak egyetlen perc s a légnek
Huncut, fiatal szellőt szül,
Az felkerekedik nyomban
S széles ívben táncra perdül.
Új élettel s új erővel
Lejti a csábos násztáncot
S a tó arcára untalan,
Csintalan csókol gyűrt ráncot.
Zsong a föld, zúg a lég, a víz,
A világ sűrű csókban áll,
Rügyek pattogó, fakadó
Muzsikája messzire száll.
Minden tiszta titok-sejtés:
Mámor, csupa csók s csoda –nász:
Megesik minden élettel
S születik millió varázs.
Mámorát szüli a mámor,
Nászát a nász, csókját a csók
S mohón egymásra találnak
Tobzódó, kecses, kis kacsók.
Delnő pipacsok ringanak
Fesletten, kacéran, buján,
Piros tűz-csók csodákat
Mind a világra dobálván
S tóban fürdőző lányok szép
Szemérmét, amely meztelen,
Meglesi titokban, lopva
Játékos, pajzán képzetem.
Délegyháza, 2008. 05.10.
Ezt a verset Ady Endre, Májusi zápor után című verse ihlette. Annyira megtetszett Ady verse, hogy egyszerűen nem bírtam magammal és ihlettől vezérelve írnom kellett egy hasonlót. :)
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)
