Végre itt van ő...


Végre itt van ő, itt a nagy alkalom,
Szívem szép hölgye, szerelmem vágya ő,
Hát gyávaságom le veled, szerelmemet bevallom.

Szavaim nem oly biztosak s mint néhanap kaján,
Hebegve-habogva buknak ki most számon,
Míg sóvár tekintetem révedez csókos ajkán.

Egymásba akadó szavaim űzöm s kergetem,
Agyamban titkos töprengés feszeng.
Ó, méltó csokorba, hogyan szedhetem?

Bár biztatom a bukdácsoló bókokat,
De szépsége előtt szólni sem tudok,
Na még égeté számat csókos gondolat.

Míg rendetlen szavaimmal küszködém,
Melyeknek gyávaságom akasztá meg lábait,
Ő átkarolja nyakam s megcsókol hosszasan, könnyedén.


Budapest, 1994 november 06.