Ringatom magamban...


Ájtatos imáim őriznek Téged meg nekem,
Szép emléked szelíden szívemben ringatom
Árván nyugszik rajtuk elgyötört sóhajom.

Elcsitul kedvem s csendben felsír bánatom,
Mélán felzúg bennem a bús, kopott lant,
Emlékedtől, mely a messzeség ölében fogant.

Ahogy végtelen, kék vizek ringatnák lelkem,
Ringatom magamban szép, szelíd emléked,
Hogy maradjon meg bennem tisztán a lényed.

Ó, mikor érzem újra számon izét a csókodnak?
Szép ívü ajkadra, szomjas vággyal gondolok,
De nem teszi csókját valóssá képzelet, sem dalok.

Csak emléked marad e zord s vad messzeségben.
Ringatom magamban szép, szelíd emléked,
De a képzelet sem hoz elég közel Téged,

De mégis folyton csak Rád gondolok tudva, hogy vársz,
Hogy valahogy legyek, legyen csöppnyi, vézna vigasz,
Elgyötört lelkemben, hogy csituljon a telt panasz.

Ilyenkor olyan vagyok, mint lelkemben az eldőlt nyár
Mélán sírnak fel bennem szomorú, őszi szonettek
S lelkemben bússá kopott régi melódiák -szeretlek-

Ilyenkor csak úgy vagyok, merengőn s szomorún,
Mint ledér, feslett, fekete fák a sikoltó, síró szélben,
Elhullott lombok barna, bomló, hideg,holt tengerében.

Nem lehet Nélküled s nincs is szívemnek vigasz,
Csak ha elvisznek Hozzád a napok, legyek is bárhol
S, ha látlak már: Illatos ágyat bont nekünk a Mámor.





Sassnitz, Németország, 2007.12. 15.