Nem vagyok más...

Nem vagyok más, csak egy bús dalnok,
Életem kárba_ menés, csupa romlás,
A szép, nagy semmibe andalgok,
Dalaim annyit érnek, mint a holló károgás.

Ha e szép, fekete, király madarak,
Nem trónolnak égi fák hegyén,
Szép e az Ősz, ha ők nem maradnak,
S nem borongunk-e károgó csőrű beszédén?

Levert daloknak vagyok bús hőse,
Az örök szenvedés királya.
Szívem kemény fájdalmak bölcsője,
Lelkem olykor-olykor az eget kívánja.

Egy összetört szívvel született ember,
Dalnok vagyok, kit szeretni nem lehet,
Ki szeretni mégis tud és mégis mer,
Egy bús dalnok, ki szeretni született.

Budapest, 1997.szeptember 19.